Helyi Hírek Helyieknek
SZÉKESFEHÉRVÁR ONLINE
FEJÉR MEGYE HÍRPORTÁLJA
Keresés az archívumban:
OK

Partnereink:
DVSC-Korvex: fogynak a bérletek
Múlt héten kezdték el árusítani a DVSC-Korvex hazai mérkőzéseire szóló bérleteket Debrecenben. A 11 ezer forintba kerülő állandó belépőket munkanapokon 9 és 16 óra között a Hódos Imre sportcsarnokban vehetik meg az érdeklődők. A bérletek nem csak a bajnoki mecscekre, a Magyar Kupa találkozókra is érvényesek, kivéve az MK négyes döntőjét, amennyiben azt Debrecenben rendeznék. Az érdeklődés nagy, szépen fogynak a bérletek, amelyek árusításánál Csáki Viki, Bognár Barbara és Slakta Petra is részt vett az egyik napon.

- A lányokkal együtt segédkeztünk az árusításnál, mi adtuk át a szurkolóknak az általuk megvett bérletet, és természetesen váltottunk velük pár szót, hiszen nagyon kíváncsiak a csapatra, az előttünk álló szezonra. Számunkra nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan lesznek ránk kíváncsiak a pénteken kezdődő bajnokságban, hiszen sokat jelent a szurkolásuk, a bíztatásuk. Így már pénteken este is, amikor a nyitányon a Veszprémet fogadjuk. Hazai pályán természetesen a jó bemutatkozás, a győzelem a célunk. A fárasztó felkészülés után már kezdünk felfrissülni, s reményeink szerint ennek megfelelő lesz a játékunk is - mondta a fiatal Slakta Petra.

Forrás: www.sportandmedia.com



<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  1 2345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    


Internet Szótár

 

Miss Alpok Adria Budapest főváros Szépe verseny


Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő