Félmillió forintot nyert pályázaton a székesfehérvári önkormányzat
A fiatalokkal kialakított párbeszéd megújításán dolgozik Székesfehérvár Önkormányzata. Ezt a törekvést segíti az a félmillió forint is, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatán nyert el a város.
Székesfehérváron több mint húszezer általános és középiskolás korú gyermek él és tanul. A város önkormányzata éppen ezért kiemelt figyelmet fordít a gyermekekkel és ifjúsággal kapcsolatos kérdésekre – mondta el Róth Péter alpolgármester.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 500 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Erőforrás
Minisztérium által megjelentetett, "Komplex gyermek- és ifjúságfejlesztő szakmai tevékenységek, programok megvalósításának támogatása" elnevezésű pályázattal.
A támogatási összegből egy szakértői fórumot, három ifjúsági kerekasztal-beszélgetést és egy összegző-kiértékelő fórumot szerveznek szeptember végéig. A megvalósítást a Polgármesteri Hivatal Civil Szolgáltatási Irodája koordinálja.