Emlékévet hirdetett Székesfehérvár

Emlékévet hirdetett 2022-re Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése az Aranybulla kiadásának 800., valamint a város Géza fejedelem általi megalapításának 1050. évfordulójára.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint Cser-Palkovics András polgármester javaslatát a 2022-es emlékévről egyhangú döntéssel támogatta a város képviselő-testülete. A közleményben Cser-Palkovics András Székesfehérvár egyedülálló jelentőségű történeti örökségének nevezte az Aranybulla kiadását és a város alapítását. A polgármester felidézte az Aranybulla egyik legfőbb rendelkezését, mely szerint a királynak vagy távollétében a nádornak minden évben legalább egyszer Fehérváron meg kellett hallgatnia a népet. Ebből is látszott, hogy a nemzet, és egyik központjaként Székesfehérvár már akkor Európa élvonalába tartozott - emelte ki.

 

Emlékévet hirdettek Székesfehérváron az Aranybulla kiadásának és a város megalapításának jubileumára

Emlékévet hirdettek Székesfehérváron az Aranybulla kiadásának és a város megalapításának jubileumára

 

Az emlékév megünneplésének előkészítésére közgyűlési döntés született a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóintézet létrehozásáról is. A november elsejétől működő intézet feladata a város történetének tudományos kutatása, eredményeik közkinccsé tétele lesz kiadványok, publikációk elkészítése, valamint konferenciák, előadások szervezésé révén. Szeptembertől egy másik kutatóintézetet - a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft.-t - is létrehoz a város, amelynek feladata lesz "megmutatni Európának azt, hogy lehet a hagyományokra építkezve egy modern város képét kialakítani". Foglalkoznak majd okostechnológiával, jövőorientációval és demográfiai vizsgálatokkal, olyan kutatásokkal, amelyek nemcsak a gazdaságra, hanem a társadalompolitikára is hatással vannak.

 

MTI/T.D.