Szent Istvánra emlékezett Székesfehérvár és Fejér megye

Székesfehérvár és Fejér megye már augusztus 19-én megrendezte közös ünnepségét, majd 20-án a hagyományos Szent István napi programokra is sor került a megyeszékhelyen.

Fejér megye


Székesfehérvár és Fejér megye Önkormányzata csütörtökön délután hagyományosan, közösen emlékezett meg Államalapító Szent István Királyunkról. A Szent István szobornál tartott ünnepségen a résztvevők koszorúkat és virágot helyeztek el a szobor talapzatánál.

Pénteken délelőtt Szent István napi ünnepi püspöki szentmisével kezdődött az Augusztus 20-i ünnepség

Székesfehérvár

Székesfehérváron, majd a körmenet a Nemzeti Emlékhelyhez vonult, ahol a város és a megye vezetői, illetve egyházi méltóságok koszorúztak. Az ünnepséget követően került sor az új kenyér megszentelésére. A Városház téren Spányi Antal megyés püspök áldotta meg jelképesen valamennyi székesfehérvári új kenyerét.A közös ünneplés zárásaként a résztvevők elénekelték a Szózatot és visszakísérték Szent István fejereklyéjét a Székesegyházba.

Forrás:www.szekesfehervar.hu

-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!

Székesfehérvár Online