Triatlon Európa-kupa Székesfehérváron

A Magyar Triatlon Szövetség idén nem csak a júliusi tiszaújvárosi világkupa-versenyt rendezi meg, hanem Székesfehérváron augusztusban Európa-kupát is.

Idén augusztus 24-én és 25-én Székesfehérvár rendezheti meg az Európai Triatlon Szövetség által kiírt ETU Triatlon Európa-kupát, míg 2020-ban Kecskemét lehet a házigazdája az egyetemi triatlon világbajnokságnak. A magyar triatlon tavalyi éve sikeres volt, hiszen a versenyzők olimpiai számban összesen öt Európa-bajnoki dobogós helyezést értek el.

 

Székesfehérváron augusztusban Európa-kupát is.

c

 

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere úgy vélekedett, a triatlon Európa-kupa méltó zárása lesz annak a nyári sportdömpingnek, amely a Gyulai Memorial atlétikai versenyből és a felnőtt öttusa Európa-bajnokságból áll össze a városban. Hozzátette: egymilliárd forintos keretből rehabilitálták annak a tónak a környezetét, ahol a nyári triatlon Ek úszóversenyét fogják majd megrendezni.

 

MTI/T.D.