Uniós fejlesztéseket ismerhettek meg Fehérvárott

Az „Uniós Fejlesztések Nyílt Napja” című kezdeményezéshez 2015-ben is csatlakozott  Székesfehérvár Megyei Jogú Város.

Immár negyedik alkalommal hirdette meg a Miniszterelnökség az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja rendezvénysorozatot, amely országszerte 77 településen várja az érdeklődőket családbarát programokkal és látványos helyszíneken. 2007 óta Magyarországon összesen mintegy 63 ezer projekt valósult meg 8.200 milliárd forint keretösszeggel.

 

\"Uniós

 

Az „Uniós Fejlesztések Nyílt Napja” című kezdeményezéshez 2015-ben is csatlakozott  Székesfehérvár Megyei Jogú Város

 



Március 28-án, szombaton délután három időpontban, idegenvezetéssel egybekötött belvárosi séta keretében tekinthették  meg Székesfehérváron az érdeklődők a Szent Korona hiteles másolatát, a Fő utcát és a Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttest. A több mint 3000 négyzetmétert érintő fejlesztés elkészülte óta a ma már közösségi célokat szolgáló házat a Belváros ékköveként tartják számon, amely alapvetően határozza meg a városközpont hangulatát.

 

-kt-