1000 milliárdos támogatás a fejlesztési pólusoknak

" A II. Nemzeti fejlesztési terv egyik komplex programja növekedési (versenyképességi) pólusok kialakítását tűzi ki célul 2007 és 2013 között.
Budapest mellett Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged és póluspárosként Székesfehérvár és Veszprém részese a programnak. Együttesen várhatóan 800-1000 milliárd forint forrásra számíthatnak, ennek felhasználásával az érintett városok látványos fejlődése mellett régiójuk felemelkedését is szolgálni kívánják.

Miért jó a fejlesztési pólus a régiónak és az országnak? – tette fel a kérdést Szűcs Erika, a programért felelős miniszteri biztos, Miskolc alpolgármestere a II. Nemzeti fejlesztési terv társadalmi egyeztetése keretében a komplex programról tartott budapesti konferencián. Mindenekelőtt azért, mert rákényszerít a stratégiai fejlesztési irányok kijelölésére, új növekedési hajtóerő mozgósítására, integrált fejlesztésekre (képzés, kutatás-fejlesztés, gazdasági versenyképesség), tartós együttműködések kialakítására. Példaként említette a képzést, amely befektetés a pólusban, ám a hatása kisugárzik a régióra, az egész országra. Szűcs Erika szerint a program egyúttal javára válik a város- és a településfejlesztésnek, mert rákényszerít az innovációra, térbeli, hálózati kooperációs rendszerben való tervezésre és munkálkodásra, a fejlesztést dinamizáló társadalmi csoportok (fiatalok, magas képzettségű szakemberek) aktivizálására. A II. Nemzeti fejlesztési tervben helyet kapó pólusprogramra azért van szükség, mert az eddigi, így az I. NFT keretében megvalósult fejlesztések révén nem csökkentek a regionális különbségek – tette hozzá a miniszteri biztos."

(Forrás: www.szekesfehervar.hu)