Domborművet avattak I. (Nagy) Lajos emlékére

I. (Nagy) Lajos király tiszteletére avattak domborművet a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen, a korábban létrehozott királyi galériában.

Vargha Tamás honvédelmi államtitkár az ünnepségen arról beszélt, hogy különös üzenet épp a migráció során emlékít állítani Nagy Lajos királynak, aki első magyar királyként szembeszállt a keleti hódítókkal. Cser-Palkovics András polgármester emlékeztetett arra, hogy Nagy Lajos fiatalként Fehérváron lépett trónra és tevékenységével a kor egyik legnagyobb államát hozta létre, sőt halált követően Székesfehérváron temették el.

 

I. Lajos emlékdombormű avatása

Bódás Tamás ötvösművész készítette az emléktáblát, ám az alkotó időközben elhunyt, özvegye pedig a gimnáziumnak adományozta a vörösréz domborművet, így létrejöhetett az avatóünnepség

 

L. Simon László országgyűlési képviselő elszomorítónak és nagy adósságnak nevezte, hogy a halott magyar királyok méltó újratemetését évek óta nem oldották meg. Orosz Ágoston Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója örömét fejezte ki, hogy a nemzeti emlékhelyen megtalálható, a nagy királyoknak emléket állító dombormű-sorozat folytatásához a ciszterci gimnázium is hozzájárulhatott.

 

/T.D.