Fenyőfát a kuka mellé

Vízkereszt után már a legtöbb lakásból eltávolítják a karácsonyfákat.
A szemétszállításért felelős cég arra kéri a lakosokat, hogy a kiszolgált fenyőket a szemétgyűjtők közelében helyezzék el, a fákat mindenhonnan díjmentesen elszállítják. Az összeszáradt fenyőket a feldolgozóban aprítják és komposztálják majd.
A kukák mellé kupacba rakott fenyőket elszállítja mind a Depónia mind a Székom Székesfehérváron, azonban a város sűrűbben lakott területein külön fenyőfagyűjtő kereteket helyezett ki a szemétszállító. A napokban már megkezdik a fák szállítását, amiket a Depónia komposztáló telepén újrahasznosítanak. Kérik a lakókat, hogy egy helyre gyűjtsék a fákat és nem elég ha a panelház ablakán kidobjuk.
A Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete az idén is meghirdette a visszaváltható földlabdás fenyő akcióját. A fákat 4000 forintért lehetett megvenni amiket most 3200-ért vásárol vissza az egyesület. Január 7-én és 8-án lehet első alkalommal visszavinni a fenyőket, amiket aztán székesfehérvári óvodák udvarán ültetnek el a tavasszal, addig a Városgondnokság vigyáz a fákra. Bővebb információt a visszaváltásról a 22 / 333-460-as telefonszámon, a Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ad.
Székesfehervár