Forradalmi megemlékezés Magyar Advent címmel

Október 24-én Magyar Advent címmel utcaszínházi előadással emlékeznek Székesfehérvár belvárosában az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára, a zenével és tánccal színesített produkcióban csaknem 300 fiatal szerepel majd.

Vargha Tamás honvédelmi államtitkár hangsúlyozta, hogy a forradalmi visszaemlékezésekkor az elveszített hozzátartozókra, barátokra, ismerősökre gondolunk, ami szomorúsággal tölti el az embert, de úgy véli, hogy az október 23-i események akkoriban mindenkinek örömöt okozott, így a mai fiataloknak ezt is át kell érezniük, amire kiváló lehetőség lesz az utcaszínházi előadás. Cser-Palkovics András polgármester szerint is teljesen más hangulata lesz a fiatalok által megidézett történelmi eseményeknek, mint egy hagyományos módon lebonyolított rendezvénynek.

 

1956-os forradalom és szabadságharc

 

Matuz János,  a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa, az utcaszínházi előadás rendezője elmondta, hogy soha ekkora színházi rendezvényt nem rendezett még. A belváros teljes területén, öt színpadon elevenítik fel a hatvan évvel ezelőtt történteket, a háromszáz fős szereplőgárdát színészek, táncosok és fiatalok alkotják. Kiemelte, hogy a darabon lehet nevetni, sírni, megdöbbenni, az egész eseményfolyam végén pedig megrendülni és felemelkedni. A városi ünnepségsorozat október 21-én iskolai megemlékezésekkel indul, majd zárásaként 1956: A szabadság narratívái című konferenciát rendezik meg a városháza dísztermében.

 

/T.D.