Székesfehérváron 2019. április 11.-én Katonai Pályaorientációs Nap lesz

A toborzó rendezvény szervezői azt szeretnék elérni, ha a fiatalok megismerkednének a honvédségi pályával és a katonai élettel. A nap mottója: „Tanuljon katonákról katonáktól!”

A rendezvény a Magyar Honvédség „Irány a sereg!” című karrier program keretében valósul meg április 11.-én. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a Mészöly utca 7. szám alatti katonai igazgatási központba.

 

A 9:00-kor kezdődő Hivatalos megnyitó után a katonai ellenőrzőpont működésének bemutatása lesz, majd 9:30-kor Toborzó tájékoztatóra és történelmi vetélkedőre kerül sor.

 

Toborzó nap

forrás: szekesfehervar.hu - Program

 

A rendezvényen egész nap tartanak haditechnikai bemutatót a különböző katonai szervezetek. Jelen lesz a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, az Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred és Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj. Ugyancsak bekapcsolódik a programba a Zrínyi Kht. Média Kamion, a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti Emlékhely – Hazafiság Iskolája program elemekkel – és a Szondi SE.

 

Egész nap tartanak haditechnikai bemutatót a különböző katonai szervezetek.

Egész nap tartanak haditechnikai bemutatót a különböző katonai szervezetek.

 

A jelenlévők életmentő technikákat és önvédelmi fogásokat ismerhetnek meg. A rendezvényen harci járművekkel és technikai eszközökkel is megismerkedhetnek az érdeklődők valamint bemutatókat is szervernek, ahol légpuska-és lézerfegyver lövészet, közelharc és vegyvédelmi mentesítés lesz a téma.

 

A program részeként a továbbtanulási lehetőségeket is ismertetik a résztvevőkkel.