Megnyílt a Fejér megyei tárlat

Nyolcvanhat kortárs alkotó művei láthatók a megnyílt Fejér megyei tárlaton, a székesfehérvári Csók István Képtárban.

A kétévente megrendezett, Fejér megye kortárs képző- és iparművészetét bemutató kiállításon Pataki Gábor művészettörténész az alkotók nagy száma mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy "radikálisan fiatalodik a kiállítók mezőnye". Úgy vélte, ennek oka az, hogy az utóbbi évtizedekben kiépült és egyre magasabb színvonalú az alsó- és középfokú művészeti oktatás a megyében, míg régebben a véletlenen múlott, hogy egy-egy elhívatott vidéki művésztanár maga köré tudta-e gyűjteni, majd pályára bocsátani tehetséges diákjait. Hangsúlyozta, hogy az alkotók szinte mindegyikénél érzékelhető volt a kísérletező- és vállalkozókedv, ami "jelentős elmozdulást eredményezett a hagyományos művészeti ágaktól".

 

Megnyílt a Fejér megyei tárlat

Kétévente rendezik meg a Fejér megye kortárs képző- és iparművészetét bemutató kiállítást

 

Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy a Fejér megyeiek büszkék lehetnek természeti, néprajzi és kulturális örökségükre, értékeikre éppúgy, mint a megyében élő és alkotó művészekre, akiket mindenképpen támogatni kell. Az alelnök közölte, hogy a kiállításra meghívást kapott minden, a megyében élő, szakirányú művészeti főiskolát, egyetemet végző alkotó, illetve a Székesfehérvári Művészek Társaságának és az Új Part Egyesületnek tagjai is. A tárlat május 5-éig látogatható.