Ercsiben egy év alatt 12,9 %-kal csökkent a munkanélküliség

Több mint 39 millió forintból korszerűsítették, és tették akadálymentessé ercsi járási foglalkoztatási osztályának épületét.

Az Ercsiben megvalósított korszerűsítés egyik eleme annak a kormányhivatalokat fejlesztő projektnek, mely az országban az 56 helyszínen valósít meg beruházást egy hatmiliárd forint európai uniós forráskeretből. A nagy ügyfélforgalom miatt is szükségessé lett az ügyfélfogadó terek bővítését, de az információs rendszer fejlesztését, a szakmai munka feltételeinek javítását, a komplex akadálymentesítést is elvégezték. Az ercsi foglalkoztatási osztályon 9 szakember várja az ügyfeleket.


\"\"


A nemzeti színű szalagot dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, Győri Máté, Ercsi polgármestere, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Simon László kormánymegbízott és dr. Koltay Gábor, a járási hivatal vezetője vágta át. (Fotós: Lóth Adrienn)


Fejér megyében tavaly összesen 114 ezer ügyfél jelent meg a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain. Az Ercsiben nyilvántartott álláskeresők száma idén januárban már csak 464 fő volt az egy évvel korábbi 533-hoz képest. A március 10-ei, eseményen a kormánymegbízott elmondta: képzésekkel is segítik a az álláskeresők visszatérését a munkaerőpiacra, és közfoglalkoztatásra, kulturális közfoglalkoztatásra is lehet jelentkezni.


Fejér Megyei Kormányhivatal / MCOnet