Új mentőállomás
Csákváron ünnepélyes körülmények között adták át az új mentőállomást. Az avatón jelen voltak a település, a megye és az Országos mentőszolgálat vezető; a kulturális műsorról pedig a helyi iskola diákjai és a Vértesboglári Ifjúsági Tánccsoport gondoskodtak.
A mentőállomás elsőként szolgálatba álló "legénysége" a szolgálat főigazgatójától vehette át az intézményt, és ezúttal az avató közönségének is lehetősége volt az épület megtekintésére
Az egyik ünnepi beszédet dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke mondta el. - Mától a gánti, vértesacsai, zámolyi, csákberényi, és vértesboglári emberek még nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Hiszen ha baleset történik, az imént említett öt településen élőket is időben, a kritikus 15 percen belül tudják majd ellátni a szakemberek - méltatta az új intézmény jelentőségét.
Fejér megyének ez a térsége, különösen a 81-es főút, közlekedési szempontból veszélyesnek számít. Ezért is örömteli, hogy a mentők térképén megszűnt egy fehér folte mentőállomás átadásával.
Hangsúlyozta: a kormánynak és az önkormányzatoknak közös a felelősségük az emberek egészségügyi ellátásáért, és egyúttal kinyilvánította: a Fejér megyei önkormányzat készen áll az együttműködésre.