2008 évi ösztöndíj-átadó ünnepség a Megyeházán ( Fejér megye )
Több, mint 10 millió forintot osztott szét az idén 96 rászoruló fiatal között a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány Kuratóriuma. A sikeres pályázók a Megyeháza Dísztermében ünnepi keretek között fogadhatták a gratulációkat. A rendezvényen dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte az ösztöndíjas fiatalokat, kísérő tanáraikat és a megjelent vendégeket.

dr. BAlogh Ibolya köszönti a résztvevőket
A tavalyi év gyakorlata alapján az ösztöndíj összegek az alábbiak szerint alakultak: 4 pályázó 17. 000 forintban részesült, a többi 92 tanuló között pedig összesen 9 530 000 Ft-ot osztottak szét differenciáltan, így a diákok több, mint a fele 10 000 Ft feletti támogatási összeget kap majd havonta. Az ösztöndíjas diákoknak dr. Balogh Ibolya a Fejér Megyei Közgyűlése és Pleizer Lajos, a Kuratórium elnöke gratulált.

Már 9 éve annak, hogy hagyományosan minden évben kiírja a hátrányos helyzetű középiskolás tanulók számára ösztöndíj pályázatát a Kuratórium.
Melyre minden, a megyében középfokú intézményben tanuló diák beadhatja kérelmét, amennyiben a pályázati felvételeknek megfelel. Az idei évben pályázati feltétel volt a tanulók előző félévben teljesített, legalább 4,5-ös tanulmányi átlaga valamint, hogy a család havi egy főre jutó jövedelme ne haladja meg a 35.000 Ft-ot. A Kuratórium elsősorban a szociálisan rászorult gyermekeket kívánja támogatni, ezért a pályázatok elbírálásánál a szociális helyzet volt az elsődleges szempont, csak ezt követően számított a tanulmányi átlag. Az idén sokan pályáztak speciális szakiskolába járó 9. és 10-es tanulók. 39 diák tavalyi sikeres pályázatát pedig idén is támogatni tudta a Kuratórium.