A BIODIVERZITÁS VILÁGNAPJA – MÁJUS 22.
Az 1992-es Rio-i ENSZ konferencia záródokumentumaként született meg a biodiverzitásról szóló nemzetközi egyezmény. A megállapodás a Föld élővilágának globális szinten felgyorsult csökkenésére hívja mindenki figyelmét.
A szakmai kutatások, becslések szerint naponta mintegy 140 állat és növényfaj pusztul ki a Földön - elsősorban az emberiség káros tevékenysége miatt- miközben több ezer faj szorul fokozott védelemre. A folyamat számos értékes állat- és növényfaj végleges eltűnését (kihalását) jelenti.
Az Európai Bizottság irányelvében rögzítette, hogy az állat- és növényfajok kihalása a leginkább fenyegető környezeti veszélyek közé tartozik. A testület kijelentette, hogy a "biológiai sokszínűség elvesztése" a klímaváltozás mellett a legnagyobb környezeti kihívás, amellyel az emberiség kénytelen szembenézni. A brüsszeli dokumentum szerint Európa őshonos madárfajainak 43 százalékát, a pillangók 45 százalékát kihalás fenyegeti, és ugyanilyen sors vár a hüllők 45 százalékára, valamint az édesvízi halfajok 52 százalékára. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a fajok kihalásának sebessége feltehetően növekszik, s ez olyan tömeges kipusztulással fenyeget, amilyenre a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti eltűnése óta nem volt példa. Az Európai Bizottság rögzítette, hogy 2010-re meg kívánja állítani a biológiai sokszínűség zsugorodását.
A legnagyobb fajváltozatossággal trópusi esőerdők rendelkeznek, azonban a kíméletlen fakivágások miatt, az 1970-es évek óta a világ trópusi esőerdeinek az EU-országok területénél nagyobb kiterjedésű hányada pusztult el.
A növény- és állatfajok kihalásának, a természetes élőhelyek pusztításának, beépítésének megakadályozása kizárólag úgy mérsékelhető, ha az emberek gyökeresen megváltoztatják a természeti környezettel való kapcsolatukat: nem leigázzák , hanem kíméletesen, környezettudatosan gazdálkodnak a természeti területekkel, felelősségteljesen bánnak az élőlényekkel.
A Fejér Megyei Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága több évvel ezelőtt elindította a megyei szintű biodiverzitási programját, melynek keretében a megyében működő iskolák kiválaszthatnak egy-egy területet, melyen több hónapon át kutatják a növény- és állatfajok körét, egyedszámát, természetfotókat készítenek, rögzítik a megfigyelés időpontjakor jellemző meteorológiai viszonyokat, feltárják az élővilágot folyamatosan vagy időlegesen zavaró, veszélyeztető jellemzőket, javaslatot tesznek a terület biodiverzitása megőrzésének lehetséges módjaira. A kutatási feladatot megfelelően teljesítő intézmények pénzjutalomban részesülhetnek.
Az eddigi pályázatokat tekintve a megye iskolái közül a csóri Mátyás Király Általános Iskola, valamint a sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola a legszorgalmasabb.
A „Fejér megye biodiverzitása" c. természetvédelmi kutatási pályázat újabb fordulója a 2009. május 22 - október 15. közötti időszakra érvényes. A részletes pályázati felhívás és adatlap elérhető a Fejér Megyei Önkormányzat www.fejer.hu honlap „pályázati felhívások" c. menüpontjáról, vagy az inagy@fejer.hu címre küldött levélben kérhető (ill. ezen az e-mail címen lehet előzetesen regisztrálni a pályázatra, s a pályázatban résztvevők természetvédelmi kiadványokat is kapnak).