A halállomány védelmében...

Együttműködési megállapodást írt ma alá Fejér megye rendőr-    főkapitánya és a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének elnöke. A két aláíró közös célja, hogy a Fejér megyében lévő vízterületek halállományát, illetve annak életterét megóvják…
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a HOFESZ közötti együttműködés nem új-keletű dolog. A főkapitányság már majdnem egy évtizede jó kapcsolatot ápol a megyei szervezettel, a két fél azonban szükségét érezte a közös cél újbóli megerősítésének. Ami nem más, mint a HOFESZ halászati hasznosításába tartozó fehérvárcsurgói és pátkai tározók, illetve a székesfehérvári Palotavárosi tavak, valamint a HOFESZ tagszervezeteinek vízkezelő egyesületeinek hasznosításába tartozó horgászkezelésű vízterületeken a bűncselekmények, szabálysértések és a vízi balesetek megelőzése, valamint a meg nem engedett eszközökkel és módszerekkel történő orvhalászat visszaszorítása, az esetleges elkövetők tettenérése. Mindezt a közös ellenőrzések végrehajtásával és a kölcsönös tájékoztatásokkal, tapasztalatcserékkel igyekszik megvalósítani a főkapitányság és a szövetség.

(Az együttműködési megállapodás aláírása)

(Az együttműködési megállapodás aláírása)


A megállapodás aláírásakor dr. Simon László r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány szorgalmazta a rendőrjárőrök, körzeti megbízottak és a szövetség tagjainak közös járőrözését. Kihangsúlyozta a közös megjelenés fontosságát.

Iván János, a HOFESZ elnöke elmondta, hogy a jelen megállapodás egy keretet adna a szabálysértések megfékezésének. Kiemelte annak jelentőségét, hogy szervezett formában eredményesebb a közös munka.

(A két aláíró kézfogása)

(A két aláíró kézfogása)

 

Főkapitány úr és elnök úr megegyezett abban, hogy a rugalmasabb együttműködés érdekében rendszeres jelleggel találkozót szerveznek a rendőri szervek vezetői, illetve a szövetség tagjai részvételével. 



Székesfehérvár, 2009. április 14.

Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő

 

Forrrás: www.police.hu