A Hét Forrás Holisztikus Egyesület novemberi programjai

Olyan időket élünk, amelyben nehéz lazítanunk, egy kicsit megállnunk és elgondolkodnunk saját magunkon és a körülöttünk lévő világon. Gyakran nem figyelünk testi egészségünkre, a lelki egészségünkről, szellemi fejlődésünkről nem is beszélve. A hétköznapok fásult rohanásában elszürkülnek érzelmeink, elmegyünk az élet apró szépségei, csodái mellett, a felénk nyújtott kezek mellett.

Hét Forrás Holisztikus Egyesület

A Hét Forrás Holisztikus Egyesület (Székesfehérvár, Budai u. 22. fsz. 2.) segítségére kíván lenni azoknak, akik válaszokat keresnek, akik az igazi okokat és rejtett összefüggéseket keresik, fizikai, lelki és szellemi síkon egyaránt. Az egyesület ezt tűzte ki célul, amikor létrehozta Fejér megye első holisztikus, oktató és kulturális központját. A májusi megnyitó alkalmából, Svájcból tett látogatást Eva Maria Bonadei mandala festő, akinek képeit az érdeklődők a központban tekinthetik meg. A központ célja a Székesfehérvár és vonzáskörzetében élő emberek testi-lelki és szellemi harmóniájának megőrzése, a szellemi látóhatárok kiszélesítése, az egészségi problémák megelőzése alternatív módszerekkel, csoportos és egyéni foglalkozások szervezése.

A központban helyet bérlők többek között test- és talpmasszázzsal, akupresszúrával, aromaterápia méregtelenítéssel, pszi sebészettel, kineziológiával, tanulási nehézségek leküzdésével, lélekgyógyítással, paramedicinával, sors és személyiség elemzéssel járulnak hozzá a lelki egészség és harmónia megőrzéséhez.

Az egyesület november hónapban a következő programokkal várja az érdeklődőket:

12. szerda 18 óra         TITOK Klub

13. csütörtök 18 óra     A gyász feldolgozása

                                     - Halálon innen és túl –

20. csütörtök 18 óra      Ezoterikus koktél klub

                                      Téma: Ősvallásunk titkai

22. szombat 9 órától      Bert Hellinger féle CSALÁDÁLLÍTÁS

26. szerda 18 óra            TITOK Klub   

27. csütörtök 18 óra        Önismereti játékok felnőtteknek

 

Állandó program minden hónap, minden csütörtökön 16-18 óráig REIKI-vel való gyógyítás és AURA diagnózis (ingyenes).                                   

Stressz oldó, önismereti, öngyógyító tanfolyamot indítanak (nov. 10-14. és 19- 21.  18- 21 óráig) valamint REIKI I. tanfolyamot (nov. 8. 10- 18 óráig). Bejelentkezés és információ a következő telefonszámon kérhető: 20/255-0501