A horgászok a tavak, folyók tisztaságáért dolgoznak
A horgászszervezetek rendszeresen környezetvédelmi napot szerveznek. Az idén a MOHOSZ a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal történt megállapodás szerint április 14-ére, szombatra hirdette meg a Horgászok Országos Környezetvédelmi Napját. Megyénk legnagyobb vízén, a Velencei-tavon is ekkor tartják a horgász környezetvédelmi napot.

A tó horgászrendje szerint ezen a napon 7.00 órától 12.00 óráig a Velencei-tó teljes területén tilos horgászni!
A Velencei-tó partjainak tisztaságáért tenni akaró horgászok reggel 8 órakor a következő gyülekező helyekről indulnak:
- dinnyési csónakkikötő;
- agárdi csónakkikötő;
- gárdonyi vízügyi csónakkikötő;
- velencefürdői strand bejárata;
- Velence - Tóbíró köz;
- az evezőspálya főbejárata;
- Szúnyog-szigeti hajókikötő melletti halőrház.
A munkát szervező szövetség a Székesfehérvárról érkező horgászoknak elsősorban a déli partot, míg a Budapestről érkezőknek az északi parti gyülekező helyeket javasolja. A résztvevők a gyülekező helyeken kapják meg a munkához szükséges kellékeket (szemétgyűjtő zsákok, kesztyűk, stb..).
A parttakarítás, szemétszedés befejezése után kb.12.00 órakor a sukorói evezőspályán gyűlnek össze a munkát elvégzők. Itt a reggel regisztrált résztvevők között értékes horgászcikkek kerülnek kisorsolásra, illetve a rendezők egy tál ételre is vendégül látják őket.
Délután az idén is megrendezésre kerül a hagyományos Környezetvédelmi Kupa Horgászverseny, melyen a délelőtti munkában résztvevők indulhatnak. A verseny az idén két külön kategóriában indul, az un. „versenyzői” kategóriában indulhatnak a rakós botot is használni szándékozók, míg az „amatőr” kategória versenyzői egy bottal, egy horoggal hagyományosan úszós vagy fenekező felszereléssel horgászhatnak.
A Magyar Országos Horgász Szövetség várja a tóért tenni kívánó horgászokat családtagjaikkal és ismerőseikkel együtt, vegyenek részt a környezetvédelmi munkában.
A rendezvényről bővebb információ található a MOHOSZ honlapján ill. érdeklődni lehet a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltségén, Tel.: 22/700 018 , E-mail: velencei-to@mohosz.hu .