A közlekedés biztonságáért

A megyeháza adott otthont annak a tanácskozásnak, amelyet a megyei rendőrfőkapitányság kezdeményezett, és a mentőszervezetek, a katasztrófavédelem, a közút kht. vezető képviselői, szakemberei illetve a megye és a települési önkormányzatok vettek részt rajta. Megniyitóbeszédében Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte a rendőrség kezdeményezését, és kifejezte valamennyiünk közös kívánságát: "azt szeretnénk, hogy aki útra kel, az mind épen, egészségesen haza is érjen".
Sajnos, előre tudható, hogy ez a kívánságunk idén nyáron sem teljesül. A figyelmetlenség, a fegyelmezetlenség, a szabályok áthágása mind megkövetelik a maguk áldozatait. A konferencia résztvevői arra szövetkeztek, hogy ezek az áldozatok mégis minél kevesebben legyenek. Utaltak az országos közlekedéspolitikai koncepcióra, mely előirányozta, hogy 2015-re a személyi sérüléses balesetek és a balesetben elhunytak száma egyaránt legalább 30%-kal csökkenjen. E cél elérésében segíthetnek az olyan programok, mint a megyei önkormányzat támogatásával vásárolt és a rendőrség által a fiatalok oktatására használt motorszimulátor; de a polgármesterek e rendezvényen elhangzott javaslatai is. Utóbbiak között szerepelt a fokozott ellenőrzés, a szigorúbb szankcionálás és a közlekedési morál javítása is.