A Krajczáros Alapítvány felhívása
Mikor időszerű?
A paragrafusokból az is kitűnik, hogy az e szférában közismert és felkészült szereplők közül nagyon sokan szintén nem fogják vállalni a megmérettetést, mivel jellemzően valamely civil formációban töltenek be olyan funkciót, ami - megválasztásuk esetén – összeférhetetlenségre ad(-na) alapot. Mindezt elkerülendőn azonban már jó lenne mielőbb feltérképezni, hogy a régión belül kik jöhetnek számításba e feladatok ellátására.
E gondolatok jegyében – alapítványunk nevében - kezdeményezem, hogy a javaslatba hozandók listáját és bemutatását közös munkával mielőbb kezdjük meg összeállítani. Kívánatos volna e téren a nyitottságot és átláthatóságot minél teljesebbé tenni. Célszerűnek látszik, hogy a figyelembe vehető kör kialakítása során minél többen mondjanak véleményt illetve, hogy az ilyen jellegű információk megtalálhatók legyenek egy sokak által elérhető és naprakészen működő honlapon is. Ezért kérem az érintett civil szervezeteket, hogy ajánlásaikat – az érintett szakmai önéletrajzával kiegészítve – juttassák el a fenti (elsősorban e-mail) elérhetőségre. Alapítványunk önkéntes munkatársai a http://civiltukor.hu portál „partnerkereső” rovatában folyamatosan szándékoznak megjeleníteni a tárgyhoz kötődő információkat. Indokoltnak vélem, hogy az ily módon bemutatással mielőbb artikulálódjon az érintett személy támogatottsága. Természetesen szívesen teszünk eleget a kollégiumi tagságra vállalkozóktól származó tervek, vélemények megjelenítése iránti igényeknek is.
Ezzel együtt hangsúlyozni szeretném, hogy nem szeretnénk kisajátítani ezen információs hátteret, nem is szándékozunk házigazdái lenni a javasolt kör kialakításának, sőt örömmel vennénk, ha más – főként szövetség jelleggel működő – civil szervezetek is felvállalnának hasonló gyűjtő funkciót. Vállalásunk csupán a fórum megteremtésére és működtetésére szól, vagyis a technikai hátteret, a katalizátori teendőket kívánjuk ellátni. Ugyanakkor felvetjük, hogy ésszerűnek tűnne a régióban egy 8-10 fős grémiumot létrehozni, akik ellátnák (felvállalnák) a döntés előkészítés teendőit.
Kérem a Tisztelt Partnereket, hogy jelen felhívást minél többen tegyék közzé a saját honlapjukon, illetve nyújtsanak segítséget a jelen kezdeményezés kiteljesedéséhez. Úgy véljük, hogy akár a munkamódszer, akár más elemei e feladatnak ismét jó terepe, majd példája lehetne a civil szervezeteink közti együtt kohézió erősítésének.
Székesfehérvár, 2008. augusztus 2.
Együttműködési készségükben bízva, tisztelettel:
Németh István
kuratórium elnök
KRAJCZÁROS ALAPÍTVÁNY