A megye az igenek pártján áll - Fejér Megye
A március 9-ei szociális népszavazásról tartott sajtótájékoztatót dr. Balogh Ibolya, a megyei önkormányzat elnöke és dr. Cser-Palkovics András, országgyűlési képviselő.
Egyértelművé tették: a megyei önkormányzat maga is kárvallottja a kormány hazugságon alapuló, értékromboló politikájának - ezért arra buzdítanak minden Fejér megyei polgárt: menjenek el a népszavazásra, és mindhárom kérdésre igennel válaszoljanak.
A közgyűlés elnöke leszögezte: ebben az állásfoglalásban nem politikai szempontok vezérlik őket, hanem szakmai, gazdasági indokok. A megye vezetése számára alapvető cél volt 2006-ban a kultúra, az oktatás és az egészségügy intézményi rendszerének életben tartása. Egy év alatt olyan kormányzati döntések születtek, amelyek mind-mind ez ellen hatottak.
- Azt kell eldöntenie a magyar embereknek, hogy szeretnék-e az életkörülményeik további romlását vagy határozott fordulatot kívánnak. A Fidesznek olyan tervei vannak, amelyek alkalmasak társadalmi, gazdasági fordulat elősegítésére - hangsúlyozta.

dr. Balogh Ibolya és dr. Cser-Palkovics András

Cser-Palkovics András a népszavazásnak a három kérdésen túlmutató jelentősőgére hívta fel a figyelmet. Hiszen mindhárom kérdés olyan intézkedésekről szól, amelyeknek még a tervét is határozottan tagadták a szocialisták az országgyűlés is választások előtt. Az így megszerzett győzelem után aztán mégis megtették. Így aztán a referendumon arról is dönthetünk, "hazug kormány vezetésével menjünk tovább, vagy sem?"