A múzeumi világnapra emlékeztek

Május 18-a a múzeumi világnap. Ebből az alkalomból a Szent István Király Múzeum fehérvári Babaházában várta az érdeklődőket az a kiállítás, amely a bodrogközi Karos községnél feltárt honfoglalás kori síremlékeket mutatja be. Az évtizedes hagyományőrző eseményt az idén rendhagyó módon ünnepelték hazánk közgyűjteményei. A 24 országos és 19 megyei múzeum leletanyagának idáig ugyanis a Nemzeti Múzeum adott otthont.
A Megyei Múzeumok Szövetségének ötlete nyomán idén azonban a dunántúli és az alföldi múzeumok úgy fogtak össze, hogy kicserélték a kincseiket. Így kerültek hozzánk is a borsod megyei múzeum leletei. A szakemberek ezzel a kezdeményezéssel szerették volna még különlegesebbé tenni ezt az eseményt. A Babaházban rendezett ünnepségen a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte az érdeklődőket, és a Borsod Megyei Múzeum munkatársait. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya beszédében a nemzeti kultúra jelentőségéről szólt, s hangsúlyozta, mennyire fontos a tárgyi és szellemi értékek megőrzése.