A Pro Vértes Közalapítvány pályázata nyerte az Európai Tanács Táj Díját
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Táj Díjat adományozott a Pro Vértes Közalapítványnak, Dombóvár Város Önkormányzatának, a Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesületnek, Vác Város Polgármesteri Hivatalának, illetve a Vác Város Környezetvédelméért Alapítványnak csütörtök délután Budapesten. Az Európa Tanács Táj Díja egy olyan megtisztelő kitüntetés, amely a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a társadalmi szervezetek kiemelkedő hozzájárulásait ismeri el a táj fenntartható tervezése, kezelése és védelme területén. A díjat nem a táj kapja természeti és kulturális öröksége, illetve tájképi szépsége alapján, hanem a táj megőrzése, fenntartható hasznosítása érdekében példaértékű tevékenységet végző szervezet.
2008-ban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium - együttműködésben az Oktatási és Kulturális Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal, valamint az Önkormányzati Minisztériummal - pályázatot írt ki az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre. A pályázati kiírásra öt pályamű érkezett. A pályázatokat a kiíró minisztériumok képviselőiből, továbbá külsős szakértőből álló bírálóbizottság bírálta el.
A bizottság döntése alapján első helyen a Pro Vértes Közalapítvány „Komplex táj- és természetgazdálkodási program megvalósítása a Zámolyi-medencében" című pályázata végzett. A pályamű 409 pontot ért el az adható 500-ból. A pályázati program a vizes élőhelyek megőrzésével, a biodiverzitás növelésével, a természetvédelmi kezelési célú legeltető állattartás hagyományainak folytatásával és a majorsági épületek helyreállításával ténylegesen hozzájárult a táj karakterének megőrzéséhez. Második lett Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület (DÖPTE) „Dombóvár Város természeti értékeinek tájvédelmi és tájfejlesztési programjai" című pályaműve, amely 372 pontot kapott. A pályázati program során több értékes művi tájelemet állítottak helyre a város közigazgatási területén, illetve javultak az értékes természetes tájelemek bemutatási feltételei is. A harmadik helyet Vác Város Polgármesteri Hivatala és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány közös pályázata szerezte meg, amelynek témája a „Gyadai tanösvény kialakítása" volt. A pályamű 357 pontot ért el. A projekt pozitív példát ad egy, a környezeti nevelést ökoturisztikai eszközökkel segítő tanösvényről, ami a lakosság környezeti szemléletének formálásán keresztül közvetett módon járul hozzá a táji értékek megőrzéséhez. Eredményesen szerepelt még a Forrásvíz Természetbarát Egyesület és Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata „Környezetvédelmi Együttműködési Modell" címen beadott pályázata is, amely 323 pontot kapott a bírálóbizottságtól.
A legmagasabb pontszámot elért pályázat képviseli hazánkat az Európa Tanács Táj Díja 2009. évi pályázatán. A Pro Vértes Közalapítvány pályázati anyagát a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium lefordíttatta angol nyelvre, és 2008. december második felében továbbította az Európa Tanács felé. A pályázatot befogadták, a zsűri várhatóan 2009. májusában hozza meg döntését, a Díjat és a különdíjakat az Európa Tanács Főtitkára vagy képviselője fogja átadni nyilvános ünnepség keretében.