Autópályáért közösen… megállapodtak az együttműködésben (Fejér megye)
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtökön délelőtt hivatali helyiségében látta vendégül az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt., illetve a Duna-Intertoll Zrt. képviselőit. A felek egy közösen megszövegezett együttműködési megállapodást láttak el kézjegyükkel, amely megállapodás az M6-os autópálya megyei szakaszát érinti. A megállapodás többek között felsorolja azokat az összehangolt ellenőrzés-sorozatokat, melyek a pályán való biztonságos közlekedést garantálják, a közlekedő járművek össztömegének és tengelyterhelésének ellenőrzését, a túlsúlyos járművek forgalomból történő kiszűrését, az ellenőrzések végrehajtásához szükséges kiterelések biztosítását, de benne foglaltatik az információk oda-vissza áramoltatásában való közreműködés is.

Az autópálya forgalmának zavartalansága, a környező települések nyugalmának megőrzése, a kárhelyek gyors és biztonságos felszámolása valamennyiük érdeke, állapították meg az aláírók. Dr. Simon László rendőr ezredes, Fejér megye rendőrfőkapitánya a találkozón megköszönte a kezelő M6 Duna Zrt., valamint az üzemeltető Duna-Intertoll Zrt. eddigi együttműködési készségét és reményét fejezte ki, hogy tovább tudják szélesíteni a már korábban kialakult jó kapcsolatot. A rendőrfőkapitány elmondta, hogy nem csak a túlsúlyos járművek kiszűrését tartják fontos feladatnak, de a tehergépjárművek pihenő és menetidőre vonatkozó szabályainak betartatását is. Bárkányi Zsolt a Duna-Intertoll Zrt. vezérigazgatója megemlítette, hogy számítanak a rendőrség segítségére a nem ponyvázott áruk szállítására, a rakomány rögzítésére vonatkozó szabályok betartatásában is, valamint abban, hogy a pályán dolgozó munkatársaik biztonsága érdekében kihelyezett táblák utasításainak érvényt szerezzenek. Belle Örs a harmadik félként aláíró M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. igazgatósági tagja megköszönte a rendőrség jelenlétét az autópályán. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysággal eddig folytatott együttműködésüket zökkenőmentesnek, a jövőre nézve előremutatónak ítélte.
Székesfehérvár, 2009. április 02.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő