Az éltető víz
Tizenharmadik alkalommal adott otthont a Megyeháza a víz világnapja alkalmából megrendezett gyermekrajz-kiállításnak. A kiállításon a nyolc szervezet által közösen meghirdetett pályázatra érkezett alkotásokat lehet megtekinteni. Pontosabban a művek egyik felét, mivel olyan nagy számú pályázat érkezett, hogy a zsűrinek hely hiánya miatt nem csak a legjobbak díjazásáról, hanem a közönség elé kerülés kérdésében is döntenie kellett.
A Megyei Önkormányzat nem csak a helyet biztosítja a rendezvény számára, hanem hét, a vízgazdálkodáshoz szakmailag szorossan kötődő szervezettel, intézménnyel együtt mind a tizenhárom évben kiírója, anyagi támogatója is volt a pályázatnak. Mint azt Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke rövid megnyitójában elmondta, az önkormányzat nagy fontosságot tulajdonít a gyerekek, a fiatalok környezettudatos nevelésének. Ezért is nagy öröm, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a pályázatot. Az elnök asszony méltatta a fiatal alkotók műveit, azt, hogy láthatóan értik, értékelik az éltető víz jelentőségét. Aki pedig gyermekként megértette, mennyire vigyáznunk kell a környezetünkre, az felnőttént is felelősen fog bánni vele. Az elnök asszony kitért arra, hogy hazánkban a víz mennyisége elegendő, a tisztaságára kell jobban ügyelnünk. Hogy ezt a pályázaton részt vett gyermekek pontosan tudják, azt egy kép felidézésével illusztrálta. A rajzon egy béka üldögél a tavirózsa levelén, fölötte felirat: "Ha vizemet szennyezed - az életem elveszed!"


A zsűri nyolc kategóriában díjazta a pályázókat:
I. Képzőművészeti alkotások
Általános iskola, alsó tagozat: 1. Nagy Attila (Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár)
2. Damsits László (Vízivárosi Általános Iskola, Székesfehérvár)
3. Lukács Gabriella (Munkácsy Általános Iskola, Székesfehérvár)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Dávidné Beleznai Anita és Zelenák Istvánné (mindketten: Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár)
Általános iskola, felső tagozat: 1. Balázs Dóra (Vízivárosi Általános Iskola, Székesfehérvár)
2. Lakatos Ferenc (Velencei Speciális Szakiskola)
3. Klein Rebeka (Munkácsy Általános Iskola, Székesfehérvár)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Boronkai Györgyné (Velencei Speciális Szakiskola)
Művészeti iskola, alsó tagozat: 1. Kispál Petra (Tolnai Utcai Általános Iskola, Székesfehérvár)
2. Friesenhahn Kornél (Munkácsy Általános Iskola, Székesfehérvár)
3. Molnár Dorina (Arany János Általános Iskola, Dunaújváros)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Horváth Éva (Arany János Általános Iskola, Dunaújváros)
Művészeti iskola, felső tagozat: 1. Vida Krisztina (Tolnai Utcai Általános Iskola, Székesfehérvár)
2. Kerti Barbara (Tolnai Utcai Általános Iskola, Székesfehérvár)
3. Szurovcsják Ildikó (Művészeti Alapiskola, Seregélyes)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Horváth László (Tolnai Utcai Általános Iskola, Székesfehérvár)
II. Szépirodalmi művek
Általános iskola, alsó tagozat: 1. Csepcsányi Bence (Munkácsy Általános Iskola, Székesfehérvár)
2. Takács Krisztián (Csákvár)
3. Málits Tamás (Széna Téri Általános Iskola, Székesfehérvár)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Magyar Zsófia (Munkácsy Általános Iskola, Székesfehérvár)
Általános iskola, felső tagozat: 1. Fekete Tamás (Csákvár)
2. Németh Andrea (Csákvár)
3. Schermann Zsolt (Hétvezér Téri Általános Iskola, Székesfehérvár)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Kovácsné Koleszár Ildikó (Mezőkomárom)
III. Környezetvédelmi tárgyú írások
Általános iskola: 1. Kovács Anna (Széna Téri Általános Iskola, Székesfehérvár)
2. Fridrich Ramóna (Bakonycsernye)
3. Udvaros Dóra (Gyúró)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Kubicza Zoltánné (Gyúró)
Középiskola: 1. Nagy Ádám (Hang-Szín-Tér, Székesfehérvár)
2. Bachmann Zoltán (Rosti Pá Gimnázium, Dunaújváros)
3. Rigó Adrián (Seregélyesi)
Legeredményesebb felkészítő tanár: Szili István (I. István Szakközépiskola)
