Az esélyegyenlőség jegyében...

Immár ötödik alkalommal került megrendezésre az a fórum, amelynek a házigazdája a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság volt, a meghívottak pedig a fogyatékkal élők szervezeteinek képviselői…
Már hagyománynak számít, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság megbeszélésre hívja a megye fogyatékkal élők szervezeteinek képviselőit. Öt éve volt az első ilyen jellegű találkozó a fejér megyei rendőrök, valamint a fogyatékkal élők érdekképviseleti szervei részvételével. Azóta minden évben sort kerít arra a főkapitányság, hogy az esélyegyenlőség jegyében párbeszédre invitálja a sérült emberek érdekeit képviselő szerveteket, hogy együttműködve velük, a tapasztalataikat megosszák egymással, a problémákra megoldást találjanak.

A megnyitó.

A péntek délelőtt megtartott értekezletet Neubauer Tamás r. őrnagy, a főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője nyitotta meg. Elsődlegesen Földesi Krisztina r. alezredes, vagyonvédelmi előadó adott tájékoztatást a „Biztonságos otthon, otthon biztonságban” – elnevezésű programjukról, mely novemberben indult útjára Székesfehérváron. Elmondta, hogy tíz vagyonvédelmi cég csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, amely azt szolgálja, hogy az otthonokat biztonságosabbá tegyék, megelőzve ezzel a besurranásokat, betöréseket. Egy plakáton keresztül hívják fel a figyelmet arra, mik a biztonságos otthon általános ismérvei, illetve arról tájékoztatják a lakosságot, hogy amennyiben igénylik saját lakásuk biztonsági szintjének tesztelését, lehetőségük van arra, hogy ezt a vagyonvédelmi referensnek jelezzék. A lakás felmérését követően aztán útmutatást kaphatnak arról, hogy milyen módon növelhetik még otthonuk biztonságát, illetve akadályozhatják meg, hogy lakásuk betörők vagy besurranók célpontjává váljon. Az alezredes asszony hozzáfűzte azt is, hogy amennyiben a rendőrség a lakás tulajdonosának kiállít egy tanúsítványt, akkor azzal 10% kedvezményt kap azon cégek szolgáltatásaiból, akik a kampányban részt vesznek. Alezredes asszony azzal zárta prezentációját, hogy a jövőben Dunaújváros területén készülnek hasonló „akcióra”.

A hallgatóság.

Ezt követően Ragyamoczky Vince, a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Közlekedési Irodájának vezetője szólt néhány szót. A jelenlévőknek tájékoztatást adott arról, hogy az új épületek kivitelezésénél, illetve a régi épületek korszerűsítésénél minden esetben odafigyelnek az akadálymentesítésre. Egy új jelrendszer kialakításán is dolgoznak a látássérülteknek. Terveik között szerepel egy olyan nyilvántartási rendszer kialakítása is, amiben naprakészen szerepelnének az esetleges utcai munkálatok, zárások, terelések, amik akadályozhatják a mozgáskorlátozottak közlekedését. Ezt azon szervezeteknek – akik igénylik – megküldenék.

Jágerné dr. Völgyi Magdolna, a Fejér Megyei Igazságügyi Hivatal képviseletében tájékoztatást tartott az Áldozatsegítő Szolgálatnál igénybe vehető állami kárenyhítési lehetőségekről, valamint az általuk végzett jogi segítségnyújtó tevékenységükről.    

Kötetlen párbeszéd.

A tájékoztatók után kötetlen párbeszédre került sor, ahol felvetődtek többek között a kerekes székkel való közlekedés nehézségei, a hangjelzések kiépítése minél több gyalogos átkelőhelyen, a problémás gyerekek kezelhetősége, valamint a nehezen beszélő állampolgárok rendőrökkel való kommunikációjának problémája.

A bűnmegelőzési és baleset-megelőzési szakemberek minden egyes problémafelvetésre reagáltak, tanácsokkal látták el a felszólalókat, és segítségükről biztosították őket.

Az esélyegyenlőség jegyében ezúton szeretnénk tájékoztatni a lakosságot, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság siket és nagyothallók számára fenntartott telefonszáma megváltozott. Az új szám: 06-20/210-4506.


Székesfehérvár, 2009. április 17.

Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő