Az intézmények működtetése a fő cél

Sajtótájékoztatón számolt be a csütörtöki megyei önkormányzati ülésről, az ott hozott döntésekről Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke. Legfontosabb eseményként az idei költségvetés elfogadását jelölte meg, utalva arra, hogy a központi elvonások, a megyéket sújtó intézkedések nagyon nehéz helyzetet teremtenek - meglehet, alkotmánysértő módon.
A 2007-es költségvetés főszámai mintegy 22 milliárd forintra rúgnak, ez tartalmazza az előző ciklusban felhalmozott 900 milliós hitelállományt, és az idén felvenni tervezett 300 milliós kölcsönt - közölte a közgyűlés elnöke - A helyzet nagyrészt a kormánynak a megyékre nézve hátrányos intézkedéseire vezethető vissza: "Nem kapjuk meg a korábbi támogatásokat; a személyi jövedelemadóból kapott összeg például mindössze fele a korábbinak; és azt sem lehet még tudni, mennyit osztanak vissza az illetékekből." A megyei önkormányzatok szerint mindezen intézkedések, változtatások olyannyira diszkriminatívak, hogy az már az Alkotmányba ütközik. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya elmondása szerint már készül a beadvány, amellyel az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben.

Az intézmények működtetése a fő cél.

Az intézmények működtetése a fő cél.


(Fotók: Göde Andrea)

Tájékoztatóján az elnök asszony kitért a szocialisták frakciójának kivonulására is. Szerinte a vélt jogsértésekre való hivatkozás csak ürügy, az eset valójában az MSZP képviselőinek gyávaságát mutatja: "Nem mernek szembenézni kormányuk elvonási politikájával illetve saját, előző ciklusbeli sikertelen gazdállkodásuk következményeivel. Magatartásuk nem szolgálja a megye érdekében történő összefogást, pedig az fontosabb lenne, mint bármikor; és a közgyűlési munka bojkottálása képviselői esküjükkel is összeegyeztethetetlen".