Bevált - folytatni szeretnék [Fejér megye]

[Fejér megye] Mintegy fél éve a megyei önkormányzat kezdeményezésére indították el Fejér öt településén az ún Településőr-programot, amelynek lényege, hogy a munkaügyi központ támogatásával álláskeresőket alkalmazta a közbiztonság védelme, erősítése érdekében. Mint arról Balsay István, a megyei közgyűlés alelnöke és Simon László megyei rendőrfőkapitány beszámolt, a tapasztalatok kedvezőek - mégis van némi probléma a folytatással.

 

Az öt település (Cece, Kálóz, Sárosd, Mezőfalva és Sárkesztúr) közbiztonsága statisztikai adatokkal igzaolhatóan javult, amióta a településőrök is segítik a rendőrök és a polgárőrök munkáját. A főkapitány hangsúlyozta is, hogy nem a hivatásos bűnüldözők és nem is az önkéntesek helyettesítésére találták ki a programot, hanem azok kiegészítésére.

Az eredményes kezdeményezés folytatásában az jelent gondot, hogy a hatályos jogszabályok értelmében a munkügyi központ ugyanazon szemnélyek foglalkoztatására csak fél évre adhat támogatást. Mivel ez a támogatás a működtetésnek elengedhetetlen forrása, hat hónaponként le kellene cserélni a mégoly hatékonyan dolgozó őröket is. Ez pedig a hatékonyság ellen hat. A megyei önkormányzat kezdeményezi a rendeletek módosítását, a javaslattal a regionális munkaügyi központ is egytért.

www.fejer.hu

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Fejér megye Online

Fejér megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu