Szerdán kora délután a járőrök Kápolnásnyék, Fő úton vontak ellenőrzés alá egy járművet és a benne ülő öt budapesti férfit. Az ellenőrzés, ruházat és jármű átvizsgálása során bűncselekményből, bolti lopásból származó tárgyakat találtak a rendőrök. Az autó utasait előállították...


A megállított autó utasai a fellelt tárgyak eredetéről meglehetősen homályos magyarázatot adtak. Sok magyarázatra nem is volt szükség, mert a nyomozók tételesen sorolták fel, melyik termék melyik tó környéki áruház polcáról vándorolt fizetés nélkül a csomagtartójukba. Egy-egy alkalommal szabálysértési értékhatárt nem túllépve követték el a lopást, ugyanakkor a körülmények alapján megállapítható volt, hogy bűnszövetségben követték el, ami már bűncselekmény gyanúját alapozza meg. A kápolnásnyéki és velencei üzletek fosztogatói erőszakosan, szinte félelmet keltve az üzletben tartózkodókban követték el a lopásokat, majdhogynem súrolva a rablás törvényi tényállását, amelyekhez még nagy valószínűséggel Pest és Fejér megyében elkövetett más jellegű bűncselekmények is társultak. A gárdonyi nyomozók mindenesetre ezt gyanítják és egyúttal kérik, hogy aki felismeri a képen látható személyeket, sérelmére bűncselekményt követtek el, jelezze a rendőrkapitányság 22-355-003-as telefonszámán, vagy tegyen bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén.





Az öt budapesti férfit bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételükre intézkedtek. Az általuk használt járművet lefoglalta a rendőrség. A megindított eljárást tovább folytatják a gárdonyi nyomozók.
Székesfehérvár, 2009-01-08
R. Szabó Ágnes