Borfesztivál és pünkösdi nyitott pincék

A hétvégén ötödik alkalommal rendezték meg az Etyeki Pincefesztivált. A programsorozat vendége volt Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is.

Ugyancsak a borturizmus népszerűsítésére hirdeti meg pünkösd hétvégéjén a Magyar Turizmus Zrt. és a Nyitott Pincék Szövetség hagyományteremtő szándékkal második alkalommal  a nyitott pince napokat. A május 26-27-28-án a programban móri borvidéki pincék is részt vesznek. 9 és 19 óra között a vendégek értő szakemberek tanácsadása mellett féláron vagy ingyen kóstolhatják meg a nemes borokat.
A Fejér Megyei Közgyűlés elnökét a fesztiválon több pincészet is vendégül látta, majd részt vett a Törley Pezsgőrend ünnepségén, ahol Nádpor Ármin, Etyek polgármestere a 125 éves Törley Pezsgőgyár erre az alkalomra palackozott, kereskedelmi forgalomba nem kerülő pezsgőkülönlegességével fogadta. Az elnök asszony az etyeki televíziónak elmondta: büszke arra, hogy Fejér megyében egyre több település a gyökereit újra felfedezi, és ez alapján szervezi a jelenét. Etyek élen jár ebben a jövőbe mutató folyamatban.

Nyitot Pince Napok



A nyitott pincék kezdeményezés célja, hogy minden évben – a Torkos csütörtökhöz hasonlóan – legyen egy könnyen megjegyezhető időpont, amelyre a bort kedvelők bizton számíthatnak az ország egész területén. Május 26-27-28-án a programban részt vevő valamennyi pince vállalja, hogy 9 óra és 19 óra között nyitva tart, a gazda vagy a borhoz értő személyzet fogadja a vendégeket, akik féláron vagy ingyen kóstolhatják meg a pince borait, és a pincénél vásárolt borok árából is kedvezményt kapnak.

Résztvevő pincék a Móri borvidéken:

BOZÓKY PINCÉSZET ÉS BORMÚZEUM
8060 Mór Pince u. 18-22.
Telefonszám
(1): 30/969-5789
(2): 22/407-797 Fax: 22/562-069
E-mail : bozoky.pinceszet@chello.hu

GESZLER CSALÁD PINCÉJE
8060 Mór Zrínyi utca 25.
Telefonszám
(1): 30/4819-248
(2): 30/4820-427
(3): 70/7798-868
E-mail : info@geszlerpince.hu