Cecei Gerlicék fesztiváldíja

Fejér megye gyermek művészei magas elismerésben részesültek. A cecei Gerlice Néptánc Egyesület kalocsai mutívumokkal kápráztatta el Veszprém nézőközönségét.
2008. október 2-tól 6-ig rendezték meg a Nemzetközi Gyermek Művészeti Fesztivált, Veszprémben. A fesztiválon 16 ország művészeti csoportjai mutatkozhattak be. Az utóbbi évek egyre növekvő hazai érdeklődés lehetővé és szükségessé tette az országos válogató szervezésére. Az idei évben 20 magyar településről, több mint 300-an jutottak be a nemzetközi döntőbe. A cecei Gerlice Néptánc Egyesület, tavaszi sikereinek köszönhetően, országos válogató nélkül szerepelhetett Veszprémben. Az egyesület utánpótlás csoportja október 3-tól 5-ig számos programon és eseményen vett részt.
Október 4-én, szombaton került sor a versenyprogram bemutatására a Veszprémi Művelődési Központban. A cecei csoport Kalocsa vidékéről összeállított műsorral rukkolt a fesztivál döntőjén. A délután folyamán a Pannon Egyetem aulájában megtartott jótékonysági rendezvényen nagy sikert arattak a cecei gyerekek.
Október 5-én került sor a karneváli felvonulásra, amikor Veszprém utcáin vonultak fel a nemzetek képviselői, táncosai. Ezt követte az ünnepélyes gálaműsor és eredményhirdetés.
A csoport meghívást kapott az október 6-án megrendezésre kerülő Budapesti záró gálaműsorra, a Stefánia palotába. A gálaműsorra 24 művészeti csoport kapott meghívást, melyek között három magyar résztvevő van. A cecei Gerlice Néptánc Egyesület utánpótlás csoportja a gálaműsoron vehette át a fesztiváldíjat, ami hatalmas elismerés a csoport számára.