Cser-Palkovics András köszöntötte Fejér megye új tankerületi vezetőit


Székesfehérváron mutatták be azt a kilenc igazgatót, akik a Fejér megyében létrejövő tankerületek munkáját irányítják majd.


Dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a fórumon résztvevő települési polgármestereket, valamint iskolaigazgatókat. A közoktatási rendszer átalakulásáról Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke adott tájékoztatást a Hiemer-házban. A szakmai rendezvényre Fejér megyéből az érintett települések és oktatási intézmények vezetői is meghívást kaptak.

Dr. Cser-Palkovics András

Dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a fórumon résztvevő települési polgármestereket, valamint iskolaigazgatókat


A fórumon a tankerületek igazgatói egymás után bemutatkoztak, majd röviden ismertették eddigi szakmai pályafutásukat. 2013. január elsejétől az alábbi vezetők irányítják majd a tankerületeket a megyében:

Sipos Imre, Székesfehérvári Tankerület
Bedi Andrea, Enyingi Tankerület
Galambos Zsuzsanna, Gárdonyi Tankerület
Gózonyné Szekeres Ildikó, Martonvásári Tankerület
Gulyás Erzsébet, Dunaújvárosi Tankerület
Szilágyiné Németh Sarolta, Sárbogárdi Tankerület
Polyányi Balázs, Móri Tankerület
Péterfalvi Lajos, Polgárdi Tankerület
Illés Szabolcs, Bicskei Tankerület



Forrás: szekesfehervar.hu


-kt-