Döntött a közgyűlés
Mindössze egyetlen, de igen fontos napirendet tárgyalt a Fejér Megyei Közgyűlés május 21-ei, soron kívüli ülésén, dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. A döntés értelmében létrejött a Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Korlátolt Felelősségű Társaság, amelynek révén több mint 500 millió forinthoz jut a megyei önkormányzat.
A közgyűlés Horváth András MSZP-frakcióvezető, majd az MSZP-frakció több más tagja felszólalásával kezdődött, ők éles hangon bírálták a közös cég létrehozását. Szakmai kérdéseikre az RFV Beruházó Kft. vezérigazgatója, Makra József részletesen, szakszerűen válaszolt, majd következhetett a szavazás, amely előtt a szocialista frakció kivonult az ülésteremből. A jelenlévő 21 képviselő egyhangúan támogatta a határozati javaslatot, amelynek értelmében létrejött a többségi önkormányzati tulajdonú cég, Fejér Megyei Energia Szolgáltató Non Profit Korlátolt Felelősségű Társaság néven. A közös cégben a Fejér Megyei Önkormányzatnak 51 százalékos tulajdoni hányada lesz, az RFV-nek 49. A kisebbségi tulajdonos feladata lesz az önkormányzat valamennyi intézménye részére nyújtott energia-hatékony hőszolgáltatás 15 éven keresztül, valamint a korszerű hőszolgáltatás teljesítéséhez 1,335 milliárd forint értékben korszerűsítő beruházást kell végrehajtania. A cég 20 százalékos energia-megtakarítást garantál.
- Néhány hónapja jelentkezett az FRV Nyrt. a megyei önkormányzatnál, s ajánlatot tett összes intézményünk fűtéskorszerűsítésére. Sok egyeztetést követően, hónapok alatt készült el az előterjesztés - hangsúlyozta a testületi ülést követő sajtótájékoztatón dr. Balogh Ibolya elnök. - Ezt a témát már az előző közgyűlésünkön tárgyaltuk volna, de levettem a napirendről, mert a főjegyző által kifogásolt pontokat meg kellett vizsgálnunk a szerződésben. Most újfent a testület elé került, és megszavaztuk, mert teljes mértékben jogszerű, és mert komoly segítséget jelent az önkormányzatnak. Az ellenzék szerint rossz a szerződés és felelőtlen a gazdálkodásunk. Ezt a támadásukat határozottan visszautasítom, mert közismert tény, ők is pontosan tudják, hogy a kormány juttatta, mégpedig szándékosan, törvényt sértve, nehéz pénzügyi, gazdasági helyzetbe valamennyi megye önkormányzatát. A szerződés aláírását követően szinte azonnal hozzájutunk 250 millió forinthoz ott, ahol az épület is a tulajdonunkban van. Ahol csak a fenntartást végezzük, ott a tulajdonos önkormányzatokkal háromoldalú megállapodásokat kötünk, s azt követően jutunk hasonló nagyságrendű összeghez- jelentette ki Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón.