Életmódváltó Munkahelyi Csapatversenyt

hírdet az elmúlt évek nagysikerű programja után az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EMEGY) együttműködve az Országos Egészségfejlesztési Intézettel (OEFI) és a Magyar Szabadidősport Szövetséggel (MSzSz), valamint az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárságának támogatásával.

Hasonló programjaink többezer résztvevőjének kérésére, valamint a nagyszámú érdeklődés kapcsán indítjuk újra a versenyt. Célunk, hogy a munkahelyi csapatok a fél éves verseny alatt tapasztalják: rendszeres testedzéssel, okosan választott kalóriákkal jobb közérzetet nyerhetnek. A személyes előnyök mellett a munkahelyek számára is nyereséget jelent a jobban teljesítő csapat, a kevesebb hiányzás, a kedvezőbb légkör, a tökéletesebb belső kommunikáció és az erősödő munkatársi kapcsolatok.

 

Fontos tudnivalók a nevezéshez:

 

A munkahelyek minimum 5 és maximum 10 fős - mindkét nem képviselőiből álló - egy vagy több csapattal nevezhetnek, minden csapat kijelöl egy csapatkapitányt.

A nevezési díj: a munkaadók biztosítják versenyzőiknek a kezdő és a végső mérlegelésen való részvételt munkaidőben, és a mérlegelésekhez szükséges, esetleges utazási költséget.

Nevezés a csapatverseny@oefi.antsz.hu e-mail címen. (A nevezési lap kérhető ezen az email címen és ugyanide kérjük visszaküldeni legkésőbb 2009. 09. 28-ig.)

A legeredményesebb csapatok tagjaikkal együtt díjazásban részesülnek a záróünnepség eredményhirdetésén.

A mérlegelés fittségi indexének számítása - a nyitó és végső mérlegelés alkalmával is - a 2 km-s finn gyalogló teszttel, valamint a testtömegindex mérésével történik.

Az életmódváltó versenyt meghirdetők szakemberei, valamint a verseny támogatói segítik az eredményes versenyzés érdekében az életmódváltókat módszertani ajánlásokkal, különösen az energiaegyensúly két alkotójának - a táplálkozásnak és a testedzésnek - témáiban, amely rendszeresen 2-3 hetente hírlevél formájában jut el a csapatkapitányoknak.

 

A fogadalmak sorsa gyakran kudarc, ha magára marad az elszánt próbálkozó. Az elmúlt évek versenyei bizonyították, hogy csapatban KÖZÖSEN-KÖNNYEBB az életmódváltás. Csapat az, ahol közös a cél, ahol fiatalok és idősebbek, vékonyak és teltek hat hónap alatt megváltoznak. Edzettebbek, vidámabbak lesznek, valódi közösségé alakulnak. A díjak mellett ez a valódi nyeremény! Aki egyszer megtapasztalja, többé nem kételkedik benne.

Kérdések esetén forduljon az Országos Egészségfejlesztési Intézet munkatársaihoz:

Rab Éva vagy Monspart Sarolta Tel.: 428-8226

Fekete Kriszta vagy Köteles Gábor Tel.: 428-8237

EMEGY főtitkár Kerek Judit Tel.: 428-8239

vagy a csapatverseny@oefi.antsz.hu e-mail címen. (www.emegy.hu vagy www.oefi.hu)

Az életmódváltó verseny időrendje:

A verseny meghirdetése: 2009. szeptember

Jelentkezések fogadása: 2009. szeptember 28. (Nevezési lapon - csapatverseny@oefi.antsz.hu email címen vagy postán.)

A verseny időtartama: 2009. október eleje - 2010. április vége.

Kezdő mérlegelés, kérdőívek kitöltése: 2009. október 05 - 15. között.

Végső mérlegelés, értékelő kérdőívek kitöltése: 2010. április 12-20.

Eredményhirdetés, országos sajtótájékoztató, záróünnepség: 2010. május 7.

 

Egészségbarát szemléletet közvetíteni nem is lehetne hitelesebben, mint életmódváltó versenyünk felhívásának továbbításával. Kérjük, amennyiben módjában áll, szíveskedjen elküldeni ezt a levelet e-mailben vagy postai úton minden, Önnel kapcsolatban álló vállalat képviselőjének.

 

 

Kerek Judit Monspart Sarolta

programvezető szakmai vezető

EMEGY OEFI