ELKÉSZÜLT A RENDEZÉSI TERV ( FEJÉR MEGYE )

Jelentős eredményről számolt be a legutóbbi közgyűlésről szóló sajtótájékoztatóján dr. Balogh Ibolya elnök: alapos előkészítés, széleskörű egyeztetés nyomán elkészült Fejér megye területrendezési terve, amelyet a minisztériumi jóváhagyás után még az idén rendelet formájában is elfogadhat a közgyűlés. A mostani tanácskozás egyben közmeghallgatás is volt.

A közgyűlés - tekintettel a közelgő ünnepre - a gyermekvédelmi intézmények gondozottjainak hangulatos műsorával kezdődött, ezt követte a napirendi pontok tárgyalása

 

 

 

A testület elfogadta a megyei területfejlesztési tanács beszámolóját, egyetértve azzal az elképzeléssel is, hogy felállítanának egy alapot, amely a települési önkormányzatoknak biztosítaná a pályázatokhoz szükséges önrészt.
Két döntés is született a Velencei Tavi Vízi Sportiskola Nonproft Kft.-vel kapcsolatban. A közgyűlés a társaság ügyvezetőjévé Döbrentei Gábort választotta meg; és 6 millió forinttal hozzájárul a sportiskola működtetésének költségeihez.

A közmeghallgatás keretében kapott szót Oláh József, a Fejér Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, aki szorgalmazta egy roma integrációs bizottság illetve munkacsoport létrehozását.