Elnököt választottak
Mint arról korábban hírt adtunk, Fejér megyében eredményes volt a cigány és a német kisebbségek megyei önkormányzati választása. A megválasztott testületek tagjai tegnap vették át megbízóleveleiket, és alakuló üléseiken elnököket, illetve elnökhelyetteseket választottak.
A cigány kisebbség megyei önkormányzatának elnökévé Kovács Máriát, alelnökévé Rafael Jánostválasztották.
A német kisebbség megyei önkormányzatának elnöke Schmidt Ferenc, alelnöke Spergel Lajosné.
A megyei önkormányzat nevében Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya köszöntötte a megalakult nemzetiségi testületeket. Üdvözlő beszédében méltatta a nemzetiségeknek Magyarország történetében betöltött fontosságát. Rámutatott, hogy a rendszerváltozás után a demokratikus magyar állam törvényalkotással is elismerte ezt a jelentős közjogi szerepet, amikor lehetővé tette, hogy a kisebbségek települési és országos önkormányzatokat hozzanak létre. Ugyanakkor hiányzott - mondta - az így létrejött rendszernek egy lényeges láncszeme, a megyei szint. Ezt a szintet teremtette meg a széleskörű parlamenti egyetértéssel elfogadott törvény 2005-ben, és ezt a szintet hozták létre a kisebbségekhez tartozók most Fejér megyében. Rámutatott, hogy ez a döntés nem mellékesen a megyék, mint területi, közigazgatási egységek megerősítését, elismerését is jelentette.