Értékelték az évet… (FM BB – Fejér megye)

Megtartotta évértékelő beszámolóját a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság. Az elmúlt évben 15. jubileumi évét ünneplő szakemberekből álló grémium a folyamatos jobbítás szándékával végzi munkáját. Eredményeik már most elvitathatatlanok…

Székesfehérváron az Alba Volán klubháza adott otthont hétfőn délelőtt a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság évet záró ülésének, ahol a bizottság tagjai a sajtó által biztosított nyilvánosságon keresztül számoltak be idei tevékenységükről.

(A balesetmegelőzési bizottság elnöke Vörös Ferenc alezredes nyitotta meg a találkozót. Mellette balról Fejér megye rendőrfőkapitánya dr. Simon László r.ezredes)

 

Az ülést Vörös Ferenc rendőr alezredes a bizottság elnöke nyitotta meg. Ezt követően Kaposvári Károly rendőr alezredes a bizottság ügyvezető elnöke rövid kitekintést nyújtott 2006-2007. évi országos baleseti helyzetről, majd értékelte a megye 2008. I-X. havi számadatait. Előadásából kitűnt, hogy Fejér megye az országos átlagot jóval meghaladó forgalom sűrűséggel kénytelen számolni közútjain. Annak ellenére, hogy az 1-es számú főúton csökkent a forgalom és a 6-os számú főúton is jelentős csökkenést érzékelnek az M6-os autópálya rendszerbe állítása óta, komoly problémát okoz az áthaladó autók mennyisége. A magas egységjármű/nap adatok ismeretében különösen örvendetes tény, hogy már 2007. évben jelentős baleseti esetszám csökkenést sikerült elérni a bevezetett intézkedések nyomán. Közel felére csökkent a halálos végű közlekedési balesetek száma is. Továbbgondolásra érdemes tény, hogy 49 balesetben elhunyt személy közül mindösszesen nyolcan használták a biztonsági övet. A személyi sérüléses balesetek több, mint harmada (40%) a Székesfehérvári Rendőrkapitányság illetékességi területére tehető. Hasonlóképp a halálos végű balesetek közül is a legtöbb (26%) a fehérvári rendőrök területéhez köthető, de nincs ez másként a súlyosakkal sem. A sérüléssel végződő balesetek esetében az ittas okozók arányát a bevezetett intézkedések ellenére sem sikerült 2007. évben az országos arány alá vinni. Gyermekbalesetek terén örvendetes csökkenésről számolt be Kaposvári alezredes. A 2006. évi 10 halálos végű balesettel szemben, ez a szám – bár kétségtelen egy tragédia is több a megengedettnél – háromra mérséklődött.

 

 

(Kaposvári alezredes országos adatokat is ismertetett.)

 

2008. I-X. hónapjának adatainak ismertetését az alezredes azokkal a jogszabályi változásokkal kezdte, amelyektől a jogalkotók további baleseti esetszám csökkenést remélnek. A zéró tolerancia, az objektív felelősség bevezetése azokat a közlekedésben meghatározó, és baleseti okként jelenlévő jogsértéseket célozza, amely csökkentése esetén, komoly változásokat vetítettek elő a szakemberek. Fejér megyében a 2007. évben bekövetkezett komoly mértékű halálos esetszám csökkenés kapcsán alig lehetett remélni, hogy további csökkenést tudnak elérni a közutak őrei. Leginkább a szinten tartás volt a reális cél. Összességében most a stagnálás jelei látszanak, de a novemberi számadatok ismeretében már látható, hogy a halálos végű balesetek terén emelkedéssel kell számolni. Az ittasan okozott balesetekről szólva elhangzott, hogy a bevezetett intézkedések hatására abszolút számban csökkenés mutatható ki, de az összbalesetekhez képest az arány még mindig rosszabb, mint az országos érték. Továbbra is a gyorshajtás, illetve a relatív gyorshajtás a legfőbb baleseti ok. Az értékelésből kitűnt, hogy az okozók között a legnagyobb arányban a személygépkocsikkal kell számolni, viszont vélhetően a hatékony AETR ellenőrzések hatására kevesebb balesetet okozó tehergépkocsival volt dolguk a rendőröknek. A vezetési és pihenő idő ellenőrzésére szervezett akciók eredményeként úgy tűnik egyre több fáradt sofőrt tudnak kiszűrni a közutakról. A megyében egyébiránt 23 ezer feljelentés született az objektív felelősség bevezetése óta és 650 ADR (veszélyes anyagokat szállító) – AETR (vezetési és pihenőidő) -t érintő eljárást indítottak a rendőri szervek. A bemutatott diagrammokból kitűnt, hogy a péntek és a szombat mellett a kedd a balesetekkel leginkább terhelt nap és ebből kiindulva kimondható, hogy talán vasárnap a legveszélytelenebb autózni Fejér megyében. Biztonsági öv használat kapcsán az alezredes elmondta, hogy a balesetekben elhunytak mindössze húsz százaléka használta az övet az év I-X. hónapjában. A súlyosan sérültek 30, a könnyen sérültek 50 százaléka volt bekötve, amikor megtörtént a baj.

 

Illés Mihály alezredes a megyei balesetmegelőzési bizottság titkára prezentációjában bemutatta, mely területeken, milyen munkát végeztek az elmúlt, illetve az idei esztendőben. Kiemelte a sajtó és a média által nyújtott segítséget, amely nyomán százezreket szólítottak meg, közöltek sok tanulságot magukban hordozó információt. Az előadások mellett kiadványok több százait terjesztették, mind-mind annak érdekében, hogy felvilágosító munkájuk nyomán kevesebb tragédia történjék az utakon. A megelőzési munkában az óvodásokra, kisiskolásokra, középiskolásokra helyezték a hangsúlyt. Felkészítéseik nyomán nem egy országos versenyen értek el első, vagy dobogós helyezést a diákok. De nem csak az ifjúság, de saját kollégáik eredményes szereplését is segítették, karos forgalomirányító, illetve vízi-közlekedésrendészeti szakterületen hirdetett versenyeken. E mellett az állomány vezetéstechnikai jártasságát, elméletbeli tudását is igyekeztek fejleszteni, de tartottak vetélkedőt polgárőrök, tűzoltók, honvédek számára is.

 

 

(A meghívottak saját szakterületükhöz kapcsolódóan értékelték a hallottakat.)

 

Illés alezredes beszámolóját követően kötetlen formában folyt tovább a találkozó. A megye rendőrfőkapitánya dr. Simon László ezredes szólt a jövőben történő, közlekedésbiztonságát erősítő műszaki fejlesztésekről. Elmondta, hogy példaértékű megállapodás születhet arról, hogy Székesfehérvár város önkormányzata által telepítendő kamerák adatainak feldolgozását kezdjék meg.  A társszervektől delegált bizottsági tagok közül elsőként Jankó Zoltán az OMMF régiós igazgatója kért szót. Nagyra értékelte a rendőrség és az igazgatóság között kialakult együttműködést. Leginkább a vezetési és pihenőidő betartatására irányuló erőfeszítéseket emelte ki. Közlekedés egészségügy vonatkozásában dr. Derényi Gábor főorvos a motorizáció fejlődésén keresztül a baleseti halálokok összefüggéséről beszélt. Hozzászólásában elrettentő vízióként jelent meg, hogy 2020-ra amennyiben a tendencia nem áll meg, vagy nem alakul át gyökeresen, hatvan százalékkal nőni fog a balesetekben meghaltak vagy megrokkantak száma a világon. Piros Ottó alezredes az összhaderőnemi parancsnokság részéről osztott meg néhány gondolatot a jelenlévőkkel, de szólásra jelentkezett Fülöp Zoltán őrnagy a katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes parancsnoka, Pápai Imre a régió vezető mentő tisztje és Molnár István a közútkezelő kht. igazgatója, Juhászné Viniczai Ágnes Székesfehérvár város közlekedési iroda vezetője és Cseh István a város közbiztonsági és közlekedésrendészeti bizottságának elnöke is. A hozzászólók a maguk szakterületeik okán többek között beszéltek az elsősegélynyújtás fontosságáról, az ADR ellenőrzések megszervezéséről, új-jármű-időjárási-emberi tényezők arányáról, pályázati lehetőségekről és arról a miniszteri oklevélről, amelyet a város vezetése nyert el a Mobilitás hét megszervezése – balesetmegelőzési bizottság aktív részvétele -  folytán. A rendezvénynek helyet biztosító Alba Volán nevében Kereki Lajos zárta a beszélgetést. Valamennyien egyet értettek abban, hogy a bizottság munkája eredményes, érdemeik már most a baleseti esetszámok csökkenésében megmutatkoznak, de a felnövekvő nemzedékek biztonságos közlekedésre nevelése terén egy jobb, morálisabb, szabálykövetőbb és biztonságosabb közlekedés letéteményesei.

 

Székesfehérvár, 2008. december 16.

 

 

R. Szabó Ágnes

FM RFK szóvivő