Erzsi zene az Öreghegyi Közösségi Házban

Az Egy Kiss Erzsi Zene humorral, játékossággal, szabad asszociációkkal teli zenéje mindenhol érthető nyelvvé formálódik - most az Öreghegyi Közösségi Ház közönsége teheti magáévá e dallamokat. Koncert lesz október 16-án, pénteken 20 órától.
Kiss Erzsi mintegy tíz éven keresztül dolgozott a kiemelkedő színházi és filmrendező Jeles Andrással. Innen eredeztethető a későbbiekben csak a zenekarra jellemző, másoktól karakteresen megkülönböztethető, szabad asszociációkkal teli szövegtelen énekszöveg, a „kisserzsinyelv”. Erzsi színházzal való találkozása meghatározó élménynek bizonyult. Szólóban és az együttessel kísérletező kísérőzenét készített filmekhez, tánc-, színházi, és bábelőadások számára is. Zenéjüket, zenéjét a többszólamú énektémák alapozták és alapozzák meg a mai napig.

Az Egy Kiss Erzsi Zene (1996) megalakulásával a polifónia hangszeres kíséretet kapott. Első hallásra sok mozzanatában úgy tűnik, tradicionális népzenét idéz, de nem célja imitálni a világ egyetlen létező népének zenéjét sem, ezek a hatások mégis tetten érhetők Afrikától Alaszkáig, az arab világtól a bluesig. Az együttes változatos zeneisége akár a drum and bass-től a mondókákon, balladisztikus meséken keresztül a sanzonok világáig ér, vagy akár a rockosabb '70-es éveket idézi. A játékosság, a zenei ötletek, a humor nagy hangsúlyt kap. A nyelvtelenségen keresztül ez a közös szál, ez a kapocs a magyar közönség és a külföldi hallgatóság között. Szabad asszociációk, sok-sok érzelem, táncos ritmusok. Az elmúlt években az E.K.E.Z. megmutathatta magát a moszkvai, a brüsszeli közönségnek is. Többször koncerteztek már nagy sikerrel Lengyelországban, rendszeres fellépői Csehország és Szlovákia fesztiváljainak, üde színfoltjai a külföldi klubéletnek is.
(forrás: ÖKH)

Újdonság, hogy a helyszínre ezentúl külön-busz, az úgynevezett Fanta-járat viszi az érdeklődőket, méghozzá ingyenesen. A kényelmi szolgáltatás révén szinte háztól házig vezet a kultúra útvonala, persze, ha a buszon, vagy elővételben megvásárolja a belépőjegyet.

Az útvonal pedig a következő:

18.15/19.15 indulás

1. Rádiótelepi buszmegálló

2. Temesvári úti megálló

3. Vízügyi igazgatóság megállója/Balatoni út

4. Autóbusz-állomás (Munkaügyi Központ előtti tér)

5. György Oszkár tér

6. Ybl Miklós lakótelep (Domus Áruház előtti megálló)

7. Fehérvár Áruház (Technika Háza)

8. Királykút lkn. (a Vadászkürt előtti megálló)

9. érkezés kb. 19. 45-kor az Öreghegyi Közösségi Házba