Évnyitó és fogadalomtétel

Szombaton tartotta évnyitóját illetve első éves hallgatóinak fogadalomtételét a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai kara. A Vörösmarty Színházban rendezett ünnepségen Albert Levente, az egyetem rektorhelyettese, Márkus Béla, a kar dékánja, és dr. Balogh Ibolya, a megye közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük is kiemelten a karon tanulmányait az idén megkezdő 270 elsős diákot, illetve az Alma Mater emlékéremmel, Köztársasági ösztöndíjjal jutalmazott felsőbb éveseket.
Az elnök asszony bevezetőként kiemelte, hogy jelképártékű, hogy a tanévnyitó színhelyéül a patinás, ám a 21. századi igények szerint korszerűsített Vörösmarty Színházat választották. Ez is arra hvíja fel a figyelmünket - mondta -, hogy a múlt értékei és a modern tudás összekapcsolódnak, feltételezik egymást.

Rámutatott, hogy az egyetemi karon minden feltétel magas szinten adott, vagy heteken belül adott lesz ahhoz, hogy a hallgatók korábbinál is nagyobb léptekkel haladjanak a tudás megszerzésének útján. Az Intézmény történetének lugyanis egnagyobb fejlesztése áll közvetlenül befejezés előtt. Rövidesen birtokba vehetik a Budai úti, új épületüket, a térinformatikai tudásközpontot, és befejeződik a hosszúsétatéri kollégium felújítása, korszerűsítése is. Amunkálatok összértéke meghaladja a 750 millió forintot.

A megyei önkormányzat vezetője ezúttal sem mulasztotta el a lehetőséget, hogy azokat a hallgatókat, akik az ország más tájairól érkeztek, arra biztassa, ragadják meg az alkalmat: a következő hónapokban és években ismerjék meg Fejér megye tájait, a Velencei-tó környékét, a Bakonyt, a Vértest, vagy éppen Gorsium ókori kincseit.

Fedezzék fel más természeti vagy építészeti, muzeális, illetve néprajzi kincsünket, gazdagodjanak újabb és újabb élményekkel.