Fejér megye – Kék hírek
Fejér megye területén az 2009. január 6-án egy személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset nem történt.
Hajnalban Székesfehérváron a Berényi út bal oldalán lévő gyalogos járdán kerékpározott egy férfi, amikor figyelmetlenség miatt haladása közben egy érkező Renault első lökhárítójának ütközött. Az 54 éves kerékpárost elsodorta a jármű. Súlyos életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.
Kedden délelőtt személyi szabadságot korlátozó intézkedésre került sor egy Palotai úton történt igazoltatást követően. Az igazoltatott 41 éves székesfehérvári férfiről adatai alapján kiderült, hogy egy korábban elkövetett lopással gyanúsítható. Előállítását követően kihallgatták.
Bolti lopás miatt intézkedtek késő délután a rendőrök. Az Alba Plaza egyik ruházati üzletében a biztonsági szolgálat tetten ért egy 17 éves fiút, aki 3.990,-Ft. értékben kísérelt meg árut eltulajdonítani. Előállítását követően a fiút gyanúsítottként hallgatták ki.
Az esti órákban Abán egy ittas, zavartan viselkedő férfihez kért mentőt a körzeti megbízott. A mentők a férfit kórházba szállították.
Éjjel egy 32 éves soponyai lakos autós állítottak meg a járőrök Kőszárhegy területén. A sofőrrel szemben alkalmazott szonda szabálysértési értékhatár feletti értéket jelzett. Mintavételre állították elő, az orvos a klinikai tünetek alapján enyhén ittasnak minősítette. Az intézkedés során az is megállapítást nyert, hogy a sofőrt egyszer 30, egyszer 18 hónapra tiltotta el a járművezetéstől a bíróság, aminek értelmében legalább 2010. 12. 24-éig nem ülhetett volna volán mögé. A sofőrt szabálysértési őrizetbe vette a rendőrség.
Dunaújvárosi Bíróság által garázdaság miatt folyamatban lévő ügy kapcsán fogtak el egy 28 éves férfit a rendőrök kedden délelőtt. Nem sokkal később egy másik elfogató parancs hatálya alatt lévő 45 éves férfit fogtak el. Őt a Pesti Központi Kerületi Bíróság erőszakos közösülés miatt folyamatban lévő büntető ügyben körözték. A férfit átszállításáig őrizetbe vették.
Biztonsági intézkedésre került sor 20.00 órakor egy Vasmű úti magánlakásban történtek miatt. Egy 54 éves férfi ittas állapotban hangoskodott, a bútorokat dobálta, élettársát fenyegette. Az intézkedő rendőr nem tudott érdemben kommunikálni vele, ezért mentőt hívott. A férfit a kórházba vitték. 21.30 perckor a Bocskai utcából kaptak riasztást. Egy 38 éves férfi akart kiugrani hatodik emeleti lakása ablakából. A férfit önmagára veszélyes állapota miatt a helyszínre kért mentők kórházba vitték.
Verekedés miatt kértek segítséget Felcsútról a Fő úton lévő söröző előtti parkolóból. A megállapítás szerint egy férfi bántalmazta a feleségét. Az asszony könnyen sérült. A férfi ellen garázdaság és testi sértés vétsége miatt indult eljárás, mely eljárásban gyanúsítottként hallgatták ki.
A késő délutáni órákban a lovasberényi körzeti megbízott falopáson ért egy férfit és egy nőt. A két személy egy Barkas teherautóval Csákvár, Forna puszta területéről akart fát elvinni. A Vadex tulajdonában lévő területen több hete folyik fakitermelés. A lopási kár értéke kb. 190.000,-Ft. Az eljárásban gyanúsítottként hallgatták ki a két személyt.
Az összefoglalóban szereplő időszak alatt összesen öt (köztük egy enyhén ittas, vezetéstől eltiltás hatálya alatt lévő, egy közepesen ittas) ittas autóssal, egy ittas segéd-motorkerékpárossal és egy ittas kerékpárossal szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.
Forrás: R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő