Fejér megye – kék hírek – fekete maszkban menekült
Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset nem történt.
Székesfehérvár
Pátka külterületén vontak ellenőrzés alá a járőrök késő délután egy fiatal fiút. A 15 éves fiú adatait leellenőrizve kiderült, hogy a tartózkodási helyéül kijelölt intézetből önkényesen eltávozott, ami miatt keresik. A fiút átadták a nevelőotthon képviselőjének. Polgárdi Tekerespusztai intézetből távozott szintén önkényesen az a két személy, akiket délelőtt Székesfehérvár, Piac téren, illetve délután Polgárdi, Könyves Kálmán utcában vontak ellenőrzés alá kollégáink. A 43 éves nőt és a 18 éves fiatal fiút biztonságuk érdekében visszaszállított a rehabilitációs intézetbe és ápolóiknak átadták.
Szedreskerti lakónegyedből kértek kora délután intézkedést. A bejelentő elmondta, hogy többen közrefogtak egy gyereket és elvették a telefonját. A kiérkező járőrök a helyszín közelében megtalálták a 13 éves sértett fiút és a két feltételezett ugyancsak 13-13 éves elkövetőt. A sértett elmondta, hogy valóban közrefogták, de erőszak, fenyegetés nem történt. Egyszerűen kivették a zsebéből a telefont és hiába kérte nem adták vissza. Már csak akkor adták vissza, amikor látták, hogy közelednek a rendőrök. Az ügyben vizsgálódnak a rendőrök.
Lakásbetörést jeleztek délután a Szabadkai útról. A tettes kifeszítette a családi ház ajtaját, mindössze egy szódásszifont tulajdonított el, de emellett 15.000,-Ft. rongálási kárt okozott. Este a Bánáti utcából jeleztek betörést egy lakatlan családi házból. Nem vitt el semmit a behatoló, de 200.000,-Ft. kárt okozott a bűncselekmény során.
Dunaújváros
Szerdán kora reggel egy adonyi férfi kért segítséget. Három ismeretlen hatolt be hajnalban családi házába. A bejelentő megzavarta a fekete maszkot viselő elkövetőket, majd üldözni kezdte őket egy seprűvel. A menekülők az előzőleg magukhoz vett láncfűrészt eldobták, de az egyik visszafordult és egy az udvaron felvett ásóval a ház tulajdonosát kétszer fejen ütötte. A tettesek egy ház előtt álló autóval elmenekültek. A rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben.
Pusztaszabolcson lévő családi házból betörést jeleztek kora délután. A tettesek a fürdőszoba ablakot betörve jutottak be. Arany- és ezüst ékszereket vittek el, valamint telefont, okmányt, láncfűrészt és fényképezőgépet.
Éjjel egy ercsi nő kért rendőri intézkedést. Családi háza udvarára beugrottak ismeretlen tettesek, a három elkövetőből egy személyt elcsípett. Megállapítást nyert, hogy horgászfelszerelést tulajdonítottak el az ingatlanról kb. 50.000,-Ft. értékben. A visszatartott és előállított 16 éves fiatal fiút gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A fiú tagadta a terhére rótt cselekményt.
Bicske
Délután lopás miatt kértek intézkedést egy bicskei drogériából. A megállapítás szerint egy felcsúti férfi autójából előkerültek az áruházból korábban eltulajdonított termékek. A 65.000,-Ft-os lopási kár így megtérült. Gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették.
Sárbogárd
Délután Sárbogárd területén egy Ladát állítottak meg a járőrök. Kiderült, hogy a járműre felszerelt rendszám egy Peugeot-ra lett kiadva. Egyedi azonosító-jel meghamisítása miatt indult eljárás az autót használó mezőfalvai férfivel szemben. Az eljárás során megállapítást nyert az is, hogy a sofőrt vezetéstől eltiltották a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság határozatával, ez év június 13-áig nem ülhetett volna volán mögé. A sofőrt szabálysértési őrizetbe vették.
Az összefoglalóban szereplő időszak alatt egy ittas járművezetővel, egy ittas segédmotorossal, és további három ittas kerékpárossal szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.
Forrás: R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő