Fejér megye – kék hírek – húsárut loptak

Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során egy könnyű kimenetelű közlekedési baleset történt.

 

Hajnalban Pázmánd irányából Kápolnásnyék felé tartott egy Renault Clió. A jármű haladása közben kisodródott és elhagyta az útpályát.

Székesfehérvár

Ismeretlen tettesek keddre virradóra betörtek Székesfehérvár, Károly János utcában található élelmiszerboltba, ahonnan kávét és édességet tulajdonítottak el.

 

A délelőtt folyamán egy osztrák állampolgárral szemben intézkedtek a rendőrök. A tehergépkocsi-vezetőt Székesfehérvár, Kadocsa utcában vonták ellenőrzés alá. A digitális tachográf, valamint a gépjárművezetői kártya letöltése után kiderült, hogy jogsértést követett el, ezért a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyorsított eljárás keretében bírságot szabtak ki vele szemben. Ennek kifizetését követően a férfi szabadon távozhatott.

 

Gépkocsi-feltörésről érkezett jelzés az éjszaka folyamán. Ismeretlenek 22.00 óra és 23 óra 45 perc közötti időben a Székesfehérvár, Berényi úton lévő vendéglő előtt parkoló VW Passat gépkocsi ablakát betörve abból kézitáskát tulajdonítottak el. A lopási kár 20.000.- Ft. A rongálással az elkövetők 40.000.- Ft-os kárt okoztak.  

 

Dunaújváros

Piac téren lévő söröző fa ajtaját kísérelte meg kifeszíteni ismeretlen tettes, de nem jutott be az épületbe. Lopási kár nem keletkezett, a rongálással kb. 100.000,-Ft. kárt okozott a tettes.

 

Nagykarácsony területén lévő ingatlanra ment be ismeretlen tettes, majd az ott lévő melléképületből kb. 40 kg szalámit vitt el. A lopási kár kb. 60.000,-Ft. Egy másik nagykarácsonyi ingatlanról garázsfeltörést jeleztek. A tettes fagyasztott húsárut vitt el összesen kb. 300.000,-Ft. értékben.

 

Kulcs területén lévő palacktárolóból vitt el ismeretlen tettes 14db 11,5 kg-os acélpalackot, illetve 6 db 11,5 kg-os alumínium palackot. A lopási kár kb. 173.412,-Ft.

 

Körözés alatt álló férfit fogtak el a járőrök kora délután. A 37 éves férfit a helyi rendőrkapitányság körözte. Gyanúsítottként hallgatták ki előállítását követően. 17.50 perckor a BRFK VI., kerületi Rendőrkapitányság jelezte, hogy területükön elfogtak egy férfit, aki ellen a dunaújvárosiak körözése volt érvényben. A Nyugati téri aluljáróban elfogott személyt a nyomozók készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség kísérlete miatt körözték. Kihallgatását követően őrizetbe vették.

 

Este egy 16 éves fiatal tett feljelentést, törvényes képviselője jelenlétében két ismeretlen személy ellen, akik 09.00 és 09.15 perc között a Rosti Pál iskolába tartva hátulról földre rántották, és elvitték a kezében lévő telefonját. A telefon értéke kb. 60.000-Ft. A fiú nem sérült a támadás során. A rendőrség a rendelkezésre álló adatok alapján keresi a két 20-25 év körüli férfit, akik közül az egyik kék farmert, világos kapucnis kabátot viselt. Kb. 180 cm magas volt. Társa fekete kabátot viselt, kapucniját ő is a fejébe húzta. A kifosztás ügyében a rendőrség eljárást indított.

 

Sárbogárd

Kora délutáni órákban egy 39 éves férfi kért segítséget a rendőrkapitányságon, mert ismeretlen tettes megelőzően Alap, Fő úton őt és vele lévő élettársát bántalmazta. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítást nyert a két bántalmazó személye. Egy férfi és élettársa bántalmazta őket a buszmegállónál, amelyek következtében könnyű sérüléseik keletkeztek. A bántalmazás ügyében eljárás indult, a két bántalmazót őrizetbe vette a rendőrség.

 

Késő délután Cece területéről érkezett jelzés betöréses lopásról. A bűncselekmény során fűszerpaprika, füstölt hús és húskészítmények tűntek el. A lopási kár kb. 432.800,-Ft.

 

Gárdony

Gárdony területén egy régebb óta lakatlan hétvégi házhoz riasztották a járőröket, mert mozgást észleltek az épületben. A helyszínen két ózdi férfit találtak, akik azt mondták, hogy egy állítólagos vállalkozó megbízásából felújítási munkálatokat végeznek. Elmondásuk szerint két napja tartózkodtak az ingatlanon, de felújításnak vagy bármilyen előkészületnek nyoma sem látszott. A feltett kérdésekre zavartan válaszoltak. A járőrök előállították őket a rendőrkapitányságra, ahol a forrónyomos kollégák meghallgatták a két személyt.

 

 

 

Az összefoglalóban szereplő időszak alatt négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.

 

Forrás: R. Szabó Ágnes

FM RFK szóvivő