Fejér megye – kék hírek – megsokszorozódott a tüzelőfa lopás
Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során hét személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt.
Hajnalban Baracska, Annamajori BV Intézet bejárata előtt egy Peugeot sofőrje járművével megcsúszott, áttért a szemközti sávba, ahol az út jobb oldalán várakozó gyalogosok közé hajtott. Négy személyt sodort el, majd egy parkoló autónak ütközve állt meg. A gyalogosok könnyen sérültek.
Szintén hajnalban az 1-es számú főúton egy Suzuki sofőrje járművével megcsúszott, áttért az úttest bal oldalára, majd vízelvezető árokba hajtott. A sofőr könnyen sérült.
Reggel a 8106-os számú úton Biatorbágy felé történt haladása során egy kanyarból kifelé haladva megcsúszott és elhagyta az úttestet, fának ütközött. Az autó egyik utasa súlyosan, a másik könnyen sérült.
A 7-es számú főúton egy Érd felé haladó Suzuki előzésből visszatérve megcsúszott, a jobb oldali útárok falának ütközött, majd többször megpördült, végül tetejére fordulva állt meg. Az autót vezető édesanya, 4 éves, valamint hat hónapos gyermeke könnyen sérült. Hét éves kisfiát kartöréssel szállították kórházba.
Ercsi belterületén egy Mazda sofőrje előtte azonos irányban haladó kerékpárost akart kikerülni, de a manőver megkezdésekor későn észlelte, hogy szemből jármű érkezik, ezért balra rántotta a kormányt. A 67 éves kerékpáros asszonyt elsodorta. Könnyű sérülést szenvedett.
Székesfehérváron a Kisteleki utca Berényi út kereszteződésénél egy VW Passat sofőrje begurult a külső forgalmi sávba és ekkor ütközött az érkező 26-os helyi járatos autóbusz első ajtajának. Egy utas az ütközés következtében elesett, könnyen sérült.
Délelőtt egy Mitsubishi Lancer sofőrje Szabadbattyán felől Tác irányába történt haladása közben későn észlelt egy előtte fékező gépkocsit, ezért vészfékezett, aminek következtében megcsúszott és árokba haladt. Jobb oldali első utasa könnyen sérült.
Családi házhoz tartozó pince feltörését jelezték hétfőn kora reggel a Segesvári utcából. Az elkövető kb. 30 litert bort vitt el. A helyszíntől nem messze ugyancsak a Segesvári utcában egy másik lopás is ismertté vált. Családi ház udvarán parkoló, csukott, de nem zárt állapotú járműből ismeretlen tettes kisgépeket vitt el. A lopási kár eléri a 400.000,-Ft.-ot.
Székesfehérváron az Esze Tamás utcában autófeltörésnél helyszíneltek délután. Egy Ford Mondeo-t nyitott föl ismeretlen elkövető. Céges iratokat vitt el a járműből.
Délután egy Rákóczi úti nagyáruháznál igazoltattak a járőrök egy 48 éves férfit és egy 31 éves nőt, akik a gyanú szerint egy fehérvári férfi sérelmére megelőzően lopást követtek el. A két személyt a nyomozók kihallgatták.
Polgárdi járőrök lepsényi lakásán intézkedtek este egy 17 éves fiúval szemben. Megállapításuk szerint 13.30 perc körül a Pétfürdő és Székesfehérvár között közlekedő vonaton a fiú meglopott egy férfit. Gyanúsítottként hallgatták ki.
Hajnalban két üzletbetöréshez riasztották a rendőrség ügyeletét. Enying Hősök terén és Dégen a Széchenyi utcában még tart a helyszínelés.
Adonyt-Perkátával összekötő út mellett magántulajdonban lévő erdőrészből 200.000,-Ft-ot meghaladó értékben fát tulajdonítottak el ismeretlen tettesek. A helyszín közelében az adonyi rendőrök igazoltatás alá vontak egy Multica típusú gépjárművet, továbbá két személygépkocsit. Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a helyszínről előállítottak öt férfit, köztük egy fiatalkorút. A négy perkátai és egy adonyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki. Egyikőjüket, egy 48 éves perkátai lakost, aki a gyanú szerint a bűncselekmény végrehajtásához szükséges eszközöket biztosította, őrizetbe vették. Az eltulajdonított fát a gyanúsítottaktól lefoglalta a rendőrség.
Előszállási ABC riasztója szólalt meg hajnali háromnegyed kettőkor. Ismeretlen tettes kb. 1,5 millió forint értékű dohányárut vitt el az üzletből.
Sárkeresztúri lakóházból öt melléképület ajtót, udvari vízcsapot vitt el ismeretlen tettes. Megrongálta továbbá a ház bejárati ajtaját és ablakát. A lopási kár mellett 30.000,-Ft. kárt okozott.
Ismeretlen tettes Sárbogárd és Rétszilas közötti területről akácfát tulajdonított el. A beszerzett adatok alapján egy rétszilasi férfi gyanúsítható a lopással, amit társával követett el. A gyanú szerint a kb. 15 mázsa lábon álló akácfát miután kivágták egy ARO-val, illetve a hozzá kapcsolt utánfutóval szállították el. A lopási kár kb. 30.000,-Ft. A férfit kihallgatták, a járművet lefoglalta a rendőrség.
Délután a sábogárdi vasútállomáson igazoltattak a járőrök egy nőt. Megállapítást nyert, hogy a nőt körözik, eltűnés miatt. A tartózkodási helyéül kijelölt szociális otthonból távozott engedély nélkül. Ugyancsak a vasútállomáson történt igazoltatást követően fogtak el egy budapesti lakcímmel rendelkező nőt, aki ellen a Szekszárdi Rendőrkapitányság. körözése volt érvényben.
Az összefoglalóban szereplő időszak alatt összesen egy ittas autóssal, két ittas kerékpárossal szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.
Forrás: R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő