Fejér megye – kék hírek – megverte élettársát
Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során egy súlyos személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt.
18.00 órakor Székesfehérvár Géza utcában a Kadocsa út irányából a Királysor irányába haladt egy kerékpáros. Haladása során a Kisteleki utca kereszteződésében elhelyezett STOP állj elsőbbségadás kötelező jelzőtábla hatályát figyelmen kívül hagyva a kereszteződésbe haladt, ahol egy tehergépkocsi érkezett a Berényi út felé. A sofőr vészfékezés ellenére a járműve elejével a kerékpárost elütötte. A kerékpáros a baleset során 8 napon túl gyógyuló súlyos (kulcscsont törés) sérülést szenvedett.
Székesfehérvár
Mártírok úti telephelyre ment be ismeretlen tettes szerdára virradóra és egy ott parkoló Scania két kerekét szerelte le és vitte el. A sértett 230.000,-Ft. kárt jelzett.
Délben elfogták a rendőrök a február 22-én a Fürdősoron történt rablás feltételezett elkövetőjét. Februrár 22-én 20:00 és 21:30 óra közötti időben Székesfehérvár, Fürdősoron előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy székesfehérvári lakost, arcon ütötték, majd egy éles tárggyal arcát megsértették. Kézben tartott mobiltelefonját elvették. A bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit elfogását követően kihallgatták és őrizetbe vették.
Széna téri ötödik emeleti lakásból lopást jeleztek késő délelőtt. A tettes a csukott, de nem zárt ajtón ment be, ékszereket tulajdonított el a lakásból, valamint készpénzt.
Az Alba Plaza egyik üzletében bolti lopás miatt kértek intézkedést. Egy nő egy kabátot akart fizetés nélkül kivinni az üzlet területéről, de tetten érték. A közel 25.000,-Ft-os kár megtérült, a nőt előállították, vele szemben őrizetbe vétele mellett eljárást indított a rendőrség a lopás miatt.
Budai út 302. szám előtt parkolt az a Toyota Corolla, aminek betörte ismeretlen tettes az ablakát és elvitte a tulajdonos bent hagyott táskáját, értékeit. A sértett kára közel negyedmillió forint. A bűncselekményt délután öt óra után néhány perccel jelezte a tulajdonos. A megállapítás szerint mindössze tíz percre hagyta őrizetlenül járművét és a benne lévő táskát.
Délután vonták ellenőrzés alá a Fórum téren azt a férfit, akivel kapcsolatban megelőzően érkezett bejelentés. A férfi agresszíven, kötekedőn viselkedett. A járókelőket zaklatta. A rendőrnek nem volt hajlandó magát igazolni, ezért előállították.
Csütörtök hajnalban folyamatban lévő gázolajlopás miatt riasztották a rendőrséget. Az M7-es autópálya parkolójában egy férfi egy parkoló kamion üzemanyagtartályán lévő tanksapkát feszítette fel és gázolajat kísérelt meg eltulajdonítani, de mivel megzavarták elmenekült. A járőrök a Seregélyesi úton fogták el.
Hajnalban közlekedési baleset helyszínelők figyeltek föl néhány fiatal lányra. Három kislányt, akik egy fehérvári gyermekotthon szökött és körözés alatt lakói, valamint velük lévő saját otthonából szülői engedély nélkül távol lévő negyedik lányt Székesfehérvár, Sütő utcában illetve a Hosszúsétatéren vonták intézkedés alá. A szökésben lévő lányokat a gyermekotthonba, míg a negyedik lányt a kapitányságra állították elő, ahol meghallgatását követően hozzátartozónak átadták.
Dunaújváros
Lakásbetörést jeleztek délelőtt Dunaújváros, Szilvás utcából. Az elkövető két arany fülbevalót, nyakláncot, útlevelet, valamint magánokiratokat vitt el.
Ercsi, Szent István út északi oldalán, Mártírok útja déli oldalán, valamint a Szent István út Jókai út kereszteződésében lévő vasbeton oszlopokról erősítő jeladókat vittek el ismeretlen tettesek. A lopási kár b. egymillió forint, a rongálással a tettesek kb. 800.000,-Ft kárt okoztak.
Mór
Betörést jeleztek szerda reggel Mór, Deák Ferenc utcában lévő sörözőből. Az elkövető készpénzt és cigarettát vitt el. A lopási kár mellett további kb. 20.000,-Ft. rongálási kárt okozott..
Éjfélkor Fehérvárcsurgó belterületén lévő benzinkút területéről érkezett riasztás betörésről. Az épület irodájában lévő lemezszekrényt feszítette föl a tettes. Készpénzt, cigarettát, édességet vitt el. A lopási kár mellett kb. 500.000,-Ft. kárt okozott az elkövető.
Bicske
1-es számú főúton ellenőriztek a járőrök egy személyautót és annak mányi sofőrjét. A sofőr adatai alapján kiderült, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vett részt a forgalomban. A férfi ellen eljárás indult.
Vértesacsa külterületén a rendőrök késő délelőtt tetten értek két felcsúti férfit, akik a Közútkezelő Rt. tulajdonában lévő erdős területen engedély nélkül fát vágtak ki. A 40.000-Ft. értékű fát és az általuk használt láncfűrészt lefoglalták a rendőrök, a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt.
Éjjel egy felcsúti férfit állítottak elő a járőrök, mert egy veszekedés során felesége kezét egy konyhakéssel megvágta. Az orvos elsődleges megállapítása szerint a nő sérülése nyolc napon túl gyógyuló, súlyos. Később megállapítást nyert, hogy a sérülés nyolc napon belül gyógyuló. A férfit kihallgatták és őrizetbe vették.
Sárbogárd
Délután tett bejelentést egy sárszentágotai nő, mi szerint lakásán megjelent egy férfi és egy nő, és azzal az ürüggyel, hogy egy orvosi konferencián kisorsolták a nevét egy masszírozó gépet kap. A készülékért 220.000,-Ft-ot kértek el azzal, hogy egyébként 440.000,-Ft. az ára, de egyébként is a gép vételárát a nyugdíjfolyósító intézet pénteken részére visszaadja. A nő kifizette a készüléket, az idegenek a pénz átvételét követően elhagyták a lakást. A vásárlásról semmiféle bizonylatot nem hagytak hátra.
Késő este egy sárbogárdi nő kért segítséget, mert élettársa közös lakásukban megverte. A nő a bántalmazás következtében súlyosan sérült. Több bordája és az orrcsontja eltörött. A bántalmazót elfogták a rendőrök, vele szemben eljárás indult.
Az esti órákban Szabadegyházáról érkezett bejelentés lakásbetörésről. Az elkövető vélhetően a délelőtti órákban az erkélyajtót befeszítve jutott be a lakóházba. Digitális fényképezőgépet, mobiltelefont és készpénzt vitt el.
Az összefoglalóban szereplő időszak alatt ittas járművezetővel szemben nem intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.
Forrás: R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő