Fejér megye – kék hírek

Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során egy könnyű kimenetelű közlekedési baleset történt.

 

Az esti órákban egy Fiat típusú személygépkocsi a 8123-as számú úton Zámoly felől Székesfehérvár felé tartott. Nem tartotta be a megfelelő követési távolságot az előtte közlekedő mezőgazdasági lassú gépjármű mögött, és nekiütközött a balhátsó kerekének. Az ütközést követően a Fiat átcsapódott a szemben lévő forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy Opel típusú személyautónak. A baleset következtében a Fiat sofőrje 8 napon belül gyógyuló mellkas zúzódást szenvedett. A vizsgálatok során kiderült, hogy a Fiat vezetője ittas volt, ellene megindult az eljárás.

Székesfehérvár

Kora reggel ismeretlen tettes hatolt be az ajtót kifeszítve a Zámoly-Gánt körforgalomnál lévő benzinkútra, és onnan motorolajt, édességet és üdítőt tulajdonított el 200.000 Ft értékben. A rongálással okozott kár 50.000 Ft.

 

A reggeli órákban Enyingen igazoltattak egy személyt a járőrök, aki ellen korábban elővezetést rendeltek el, ezért a Székesfehérvári Városi Bíróságon átadták a bírónak.

 

A délelőtt folyamán egy Palotai úton lévő áruházban igazoltattak három székesfehérvári fiút a járőrök, miután ott vásároltak és egyikük hamisnak látszó 10.000 Ft-sal akart fizetni a pénztárnál. A személyeket előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol tanúként kihallgatták őket.

 

12 óra után pár perccel az enyingi járőrök a 7-es főúton egy siófoki és egy szegedi nőt igazoltattak, akik prostitúciós tevékenységet folytattak annak ellenére, hogy többször felszólították őket az ilyen cselekmény abbahagyására. A járőrök a két nőt az Enyingi Őrsre előállították, ahol velük szemben megindult a szabálysértési eljárás.

 

A délutáni órákban Székesfehérváron egy Hollandfasoron lévő áruházba igazoltattak a rendőrök egy soponyai és egy helyi lakost. A két férfit a biztonsági őrök érték tetten, mikor 8.590 Ft értékben dolog elleni erőszakkal lopást követtek el. A személyeket előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol egyiküket gyanúsítottként, a másik férfit tanúként hallgatták ki.

 

Délután a mentősöktől érkezett bejelentés bántalmazásról. Ismeretlen tettesek tegnap délelőtt Csóron a Kossuth utcában tettleg bántalmaztak egy helyi lakost. A sértett számára ismeretlen három személy többször is megütötte a fejét, aminek következtében 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Az ügyben megindult a nyomozás.

 

A kora esti órákban a székesfehérvári járőrök egy Budai úton lévő áruházban igazoltattak egy budapesti férfit, akit a biztonsági szolgálat tetten ért, mikor 32.500 Ft értékben lopást követett el. A férfit előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették.

 

Este egy székesfehérvári lakos ismeretlen módszerrel feltört egy Ford Peugeot 206 típusú személygépkocsit, ami a Szabadságharcos úton parkolt, de nem tulajdonított el belőle semmit. Továbbá ugyanott feltört egy Alfa Rómeó típusú személyautót is, és abból elvitt egy mp3 lejátszót, számítógép alkatrészt és egy táskát iratokkal együtt 137.000 Ft értékben. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozó alosztálya a helyszínen tetten érte a férfit és a tulajdonában lévő Opel Vectra típusú gépkocsiból előkerültek az eltulajdonított tárgyak. A férfit a városi rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként való kihallgatása után őrizetbe vették.

 

Késő este a járőrök az enyingi vasútállomáson egy helyi lakost vontak ellenőrzés alá, akit ittas jármű vezetés vétsége miatt körözött a Fejér Megyei Bíróság Büntetés-Végrehajtási csoportja. A férfit az Enyingi Őrsre előállították, majd a Fejér Megyei Büntetetés-Végrehajtási Intézetbe szállították.

 

Dunaújváros

A reggeli órákban egy férfi tett bejelentést lopásról. Dunaújvárosban a Piac téren lévő húsos standját ismeretlen elkövető lakatlevágással feltörte, és onnan füstölt húskészítményeket tulajdonított el 200.000 Ft értékben. A rongálási kár: 50.000 Ft.

 

Délután Dunaújvárosban a Vasmű úton ellenőriztek a járőrök egy nőt, aki állampolgári bejelentés szerint öngyilkossági szándékkal begyógyszerezte magát. Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a nő fején a jobb szeménél van egy vágott seb. Öngyilkossági szándéka miatt mentőt hívtak a helyszínre, amivel a Dunaújvárosi Kórházba szállították további ellátása érdekében.

 

Bicske

Délután Bicskén a Kossuth térről ismeretlen módszerrel eltulajdonítottak egy BMW 528i típusú személygépkocsit. Az autó külföldi rendszámmal rendelkezik: R883MNR. Az ismeretlen elkövetőt és az autót keresi a rendőrség.

 

Éjfél után pár perccel lakásbetörésről érkezett bejelentés. Ismeretlen személy egy kb. két tenyérnyi nagyságú kővel bedobta egy ház ablakát, majd bement és onnan két tábla csokoládét vitt el.  Az ügyben megkezdődött a nyomozás.

 

Mór

21 órakor egy móri nő telefonon tett bejelentést, miszerint unokahúgát volt élettársa az utcán bántalmazta. A gyanúsított személy a dulakodást követően futva menekült el a helyszínről. A sértettet kivizsgálás céljából a Móri Sürgősségire szállították, ahol megállapították, hogy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A dulakodó férfit a járőrök 22 órakor előállították, majd a Bűnügyi Ügyeletes gyanúsítottként kihallgatta.

 

 

Az összefoglalóban szereplő időszak alatt kettő ittas közlekedővel szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.

 

 

Forrás: Borsits Enikő

gyakornok

FM RFK Sajtószolgálat