Fejér megye – kék hírek – gyerekektől lopott

2009. március 27-én 05.00 óra és 2009. március 28-án 05.00 óra között egy súlyos kimenetelű közlekedési baleset történt.

 

Nem sokkal dél után Velence és Pusztaszabolcs között történt a baleset. Egy Peugeot árokba hajtott, majd felborult. A baleset azért következett be, mert a sofőr az előtte haladó mezőgazdasági járműszerelvény sebességét rosszul ítélte meg. Ezt észlelve utasa – hogy az előttük haladó járművet kikerüljék – a kormányt balra forgatta. A szemközti sávba áttérve azonban útpadkára hajtottak, minek következtében a sofőr erőteljesen jobbra kormányzott, mire az autó keresztbefordult, majd az árokba csúszott, és kétszer megfordulva, oldalára dőlve állt meg. A baleset során a gépkocsi vezetője és utasa is súlyos sérülést szenvedett. 

Székesfehérvár

Rendőrjárőrök Székesfehérvár, Szegfű Gyula utcában vontak ellenőrzés alá egy 30 éves fehérvári férfit. Igazoltatása során kiderült, ellene ittas vezetés miatt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, míg szabadságvesztés letöltése miatt a Fejér Megyei Bíróság Büntetésvégrehajtási Csoportja körözést adott ki. A férfit a rendőrök a kapitányságra előállították, majd őrizetbe lett véve.

 

Egy 68 éves fehérvári asszonnyal szemben intézkedtek a rendőrök a délután folyamán. A hölgy Székesfehérvár, Balatoni úton lévő áruházban zavartan és agresszíven viselkedett. A járőrök biztonsági intézkedés keretében gondozójához szállították.

 

Este egy móri férfi tett bejelentést kifosztásáról. Ismeretlen tettes Székesfehérvár, Horváth István utcában fejbe rúgta, majd elvette készpénzét és mobiltelefonját, majd gyalogosan elmenekült. A rendőrség keresi az elkövetőt.

 

Éjszaka egy 28 éves vashosszúfalui személlyel szemben intézkedtek a rendőrök. A férfi erősen ittas állapotban volt, és semmilyen irattal nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni. A járőrök előállították a kapitányságra, ahol adatai leellenőrzésre kerültek, majd ezt követően szabadon engedték.  

 

Dunaújváros

A Várpalotai Rendőrkapitányság elfogatóparancsa volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit az ercsi rendőrök Ercsi, Bakos telepen vontak ellenőrzés alá. A 25 éves férfit a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

 

Erősen ittas állapotban lévő személlyel szemben intézkedtek a rendőrök az esti órákban. A férfi Baracs, Ady Endre utca egyik házának udvarán feküdt. A járőrök nehezen tudtak vele kommunikálni, elmondása szerint gyógyszert vett be. A rendőrök hozzá mentőt hívtak, akik beszállították a dunaújvárosi kórházba.

 

Éjszaka Dunaújváros, Római körút egyik lakásába hívtak mentőt a rendőrök, mert az ott lakó férfi öngyilkossági szándékkal késsel megvagdosta alkarját. A mentők a dunaújvárosi kórház Sürgősségi Osztályára szállították, majd sérülési ellátását követően a Pszichiátriai Osztályra lett átszállítva.

   

Dunaújváros, Vasmű úton egy erősen ittas állapotban lévő, agresszíven viselkedő férfivel szemben intézkedtek a rendőrök. A személy összeveszett barátnőjével, és annak a lépcsőháznak – amiben a lány lakik - bejárati ajtajának üvegezését kitörte. A rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik a dunaújvárosi kórházba szállították, ahol először sérülései kerültek ellátásra, majd ezt követően át lett szállítva a pszichiátriára.    

 

Sárbogárd

Büntetőeljárás az ellen a sáregresi férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy előzetes szóváltást követően bántalmazta élettársát, aki ennek során nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A sárbogárdi rendőrök a délelőtt folyamán igazoltatás alá vontak két fiatalkorú lányt, akikről kiderült, eltűnés miatt körözik őket. A lányokat elszámoltatásukat követően nevelőjüknek átadták a rendőrök.    

 

Gyerekeket lopott meg egy sárosdi nő. Tegnap délelőtt bement az Alapi Általános Iskola tornaterméhez tartozó öltözőbe, majd ott a tanulók ruháit átkutatva, eltulajdonított két darab ezüst gyűrűt, két ezüst nyakláncot, egy fülbevalót, egy karórát, valamint készpénzt. A nyomozók rövid idő alatt, adatgyűjtést követően jutottak el a 20 éves sárosdi nőhöz, akinél megkerültek az eltulajdonított ékszerek. A rendőrök előállították a fiatalt, akit az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki.   

 

Bicske

A Budaörsi Városi Bíróság, valamint a Budaörsi Rendőrkapitányság körözése volt érvényben az ellen a pitéri nő ellen, akit Etyek közelében igazoltattak a rendőrök. A személyt a rendőrök elfogták, majd előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe lett véve.    

 

 

Az összefoglalóban szereplő időszak alatt három sofőrrel, egy segédmotor-kerékpárossal, valamint hét kerékpárossal szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.

 

 

Forrás: Németh – Kész Mónika r. szds.

FM RFK szóvivő