Fejér megye – kék hírek – hajléktalantól loptak

2009. március 16-án 05.00 óra és 2009. március 17-én 05.00 óra között egy súlyos és egy könnyű kimenetelű közlekedési baleset történt.

 

Reggel Lepsény, Vasút utcában történt baleset. Egy Opel Astra egy kerékpáros előzésébe kezdett. A biciklis azonban karjelzés nélkül balra kezdett kanyarodni. A gépkocsi sofőrje vészfékezett ugyan, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és a kerékpárost az autó jobb elejével elütötte. A baleset során a férfi nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett.

 

Szintén a reggeli órákban Székesfehérvár, Budai út-Titeli út kereszteződéséhez riasztották a baleseti helyszínelőket. Egy Trabant sofőrje a Budai úton közlekedve a Zombori utca felé nem tartott kellő követési távolságot, és az előtte haladó, és megállni szándékozó Fiat Punto hátuljának ütközött. A baleset során a Trabant vezetője súlyos, míg a Punto sofőrje könnyű sérülést szenvedett. 

 

Székesfehérvár

Gázolajat tulajdonítottak el ismeretlenek egy MAN típusú vontatóból, ami Székesfehérvár, Holland fasor és Sóstói utcát összekötő út szélén parkolt lezárt állapotban. Az elkövető a tanksapkát lefeszítve törte fel az üzemanyagtankot, majd 750 liter gázolajat szívott le. A lopási kár 175.000.- Ft. A rongálással további 10.000.- Ft-os kárt okozott.

 

Székesfehérvár, Palotai úton lévő áruház parkolójában feltörtek egy Suzukit. Az elkövető az autó csomagtartójából táskát vitt el, benne iratokkal, készpénzzel, valamint egy fényképezőgéppel. A lopási kár közel 100.000.- Ft.

 

A délelőtt folyamán Enying-Alsótekeresen is feltörtek egy autót. Egy Mercedes műszerfalából feszítették és tépték ki a navigációs rendszert, valamint a CD tárát, amit eltulajdonítottak. A lopási és a rongálási kár is mintegy egymillió forint. 

 

A kora délután folyamán egy 42 éves hajléktalannal szemben intézkedtek a rendőrök Székesfehérvár, Liszt Ferenc utcában. A férfi ugyanis az utcán koldult, és elmondta, hogy meg akar halni, öngyilkos lesz. A személyhez a rendőrök mentőt hívtak, akik kórházba szállították.

 

A Dégi Polgármesteri Hivatal alkalmazottjának adta ki magát két ismeretlen személy Dégen, a József Attila utca egyik házába becsöngetve, majd a sértett figyelmét elterelve a lakásból 400.000.- Ft készpénzt vittek el.

 

Rablás bűntett elkövetése miatt indított büntetőeljárást egy hajléktalan személlyel szemben a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, mert a 36 éves férfi Székesfehérvár, Fórum téren arra szólított fel egy 52 éves szintén hajléktalan személyt, hogy a nála lévő összegyűjtött üres üvegeket adja át neki. Majd, amikor az ezt nem volt hajlandó megtenni, bántalmazni kezdte, és az üres üvegeket megszerezve azokkal megpróbált elmenekülni a helyszínről. A bántalmazott férfit a mentők súlyos kar-és kulcscsonttöréssel szállították a fehérvári kórházba. Az elkövetőt a járőrök elfogták, majd előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként lett kihallgatva, majd ezt követően őrizetbe vételére került sor.        

 

A biztonsági szolgálat ért tetten az egyik székesfehérvári nagyáruházban egy tolvajt. A 21 éves csikvándi férfi szabálysértési értékben kívánt lopást elkövetni, amikor rajta kapták. A biztonsági őrök felismerték benne azt a személyt, aki korábban már több alkalommal követett el lopást az áruházban szabálysértési értéket meghaladó értékben. Így rendőrt hívtak, akik a férfit előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként lett kihallgatva.

 

A délután folyamán egy 9 éves sárkeszi fiút vontak ellenőrzés alá a járőrök a fehérvári MÁV pályaudvaron. Kiderült a kisfiú a Velencei Gyermekotthonból szökött meg, ezért a kapitányságra lett előállítva, ahol elszámoltatását követően nevelőjének átadták.

 

Biztonsági intézkedés keretében szállítattak a rendőrök kórházba egy hajléktalant, aki Székesfehérvár, Seregélyesi úton, a vasúti átjárónál az úttesten sétálgatott ittas állapotban két társával együtt. A férfi és a vele lévő két személy a felszólításra a járdára ment, de az 58 éves férfi ott összeesett, és nem tudott felállni, ezért hozzá mentőt hívtak a járőrök. További ellátás céljából kórházba lett szállítva.

 

Este nyolc órakor egy fehérvári asszony tett bejelentést lopásról. Elmondta, hogy a Jankovich utca egyik lépcsőházából eltulajdonították lelakatolt MTB kerékpárját, aminek értéke 30.000.- Ft. A fia felismerte az utcán a biciklit, és a vele közlekedő személyt annak átadására szólította fel. Ekkor az elkövető azonban a kerékpárt hátrahagyva, futva menekülni kezdett. Az adatgyűjtés során a rendőrök beazonosították a személyt. A 26 éves iszkaszentgyörgyi férfit még a tegnapi nap folyamán elfogták, és előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként lett kihallgatva.

 

Éjjel egy 32 éves és egy 30 éves hajléktalan személyt vontak ellenőrzés alá a rendőrök Székesfehérvár, Torony soron. Egyikük zsebéből két üveg Vilmos körte pálinka került elő, mellyel kapcsolatban azt nyilatkozták, hogy a Balatoni úti áruházból lopták. Mind a két személy előállításra került a kapitányságra, ahol megtörtént meghallgatásuk.               

 

Dunaújváros

Hűtőgépet, magnót és gázrezsót vitt el ismeretlen elkövető Adony, Domb utca egyik hétvégi házából. A kerítésen átmászva, a ház bejárati ajtaját álkulccsal kinyitva hatolt be a helyiségbe. A lopási kár kb. 40.000.- Ft.

 

Bűnügyi őrizetbe vettek a rendőrök egy 35 éves mezőfalvi férfit, akit Daruszentmiklóson igazoltattak. Ekkor derült ki, hogy a Fővárosi Bíróság február 27-én elfogatóparancsot bocsátott ki ellene csalás bűntett elkövetése miatt. Elfogták, majd előállították a kapitányságra, ezt követően lett őrizetbe véve.

 

Öngyilkossággal fenyegetőzött egy 32 éves rácalmási férfi, és zaklatta volt barátnőjét. A rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik a dunaújvárosi kórház pszichiátriájára szállították.     

 

Késő éjjel Dunaújváros, Dózsa György út – Bocskai utca sarkán intézkedtek a rendőrök egy 30 éves mezőfalvi férfivel szemben, aki erősen ittas állapotban, összefüggéstelenül, érthetetlenül beszélt, lakcímét nem tudta megmondani. A rendőrök a mentőkkel kórházba szállítatták.  

 

Bicske

A Budaörsi Városi Bíróság 2004. szeptemberében 72 hónapra eltiltotta a vezetéstől azt a férfit, aki ennek ellenére gépkocsival közlekedett Alcsútdobozon. A rendőrök az ellenőrzését követően előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették.   

 

Gárdony

Pázmánd, József Attila utcában vonták ellenőrzés alá a rendőrök azt a férfit, akiről kiderült, az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözi. A személyt előállították a kapitányságra, majd az érdi rendőröknek átadták.

 

Szolgálaton kívüli rendőr észlelte Sukorón, a Gyepes utcában, hogy egy építkezésen valaki a sötétben raklapokat pakol egy járműbe. A rendőr segítséget kért a járőröktől, akik igazoltatás alá vonták a békéscsabai férfit, majd értesítették a történtekről a tulajdonost, aki elmondta, hogy a raklapok ára – amikből a férfi 10-et tett a gépkocsijába – darabonként 3000.- Ft-ot érnek. A férfit a rendőrök előállították a kapitányságra, ahol őrizetbe vétele mellett megindult vele szemben a büntetőeljárás.    

 

 

Az összefoglalóban szereplő időszak alatt ittas sofőrrel és ittas kerékpárossal szemben nem intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.

 

Forrás: Németh – Kész Mónika r. szds.

FM RFK szóvivő