GAZDAG SOKSZÍNűSÉG (Fejér megye)
Fejér megyében számos nemzetiség él együtt, békében, közösen gazdagítva a szűkebb haza kultúráját. Ezt a gazdag sokszínűséget mutaja fel, ünnepli meg megyénk a már hagyománynak is tekinthető nemzetiségi napon. A rendezvénynek idén Ercsi volt a házigazdája, itt adtak egymásnak találkozót horvátok, németek, szlovákok, görög, cigányok és magyarok.
A 12 gyermek és 19 felnőtt művészeti csoport bemutatójából álló programot Szabó Tamás, Ercsi polgármestere és dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nyitotta meg.

Néptánccsoport előadása a színpadon
Dr. Balogh Ibolya beszédében mindenek előtt megköszönte a házigazdáknak az odaadó szervezőmunkát. szerepét – köszönöm, hogy szakmai csapatával gondosan előkészítették ezt a mai, sokrétű, nagyon gazdag eseménysorozatot. Aztán kinyilvánította meggyőződését, hogy a megye lakóit - hasonlóan az ország polgáraihoz - valódi sorsközösséggé kovácsolódták össze a történelem viharai és hétköznapok szorgos munkája, építkezése. Kifejezte sajnálatát, hogy a közelünkben az ellenkezőjére is van példa: nemzetiségi türelmetlenségre, egymással szembeni bizalmatlanságra. Pedig - fejtette ki - a hagyományőrzésben a kisebbségeknek nagy a szerepe: "akotókészségükkel, áldozatos munkájukkal sokat tettek és tesznek mind a mai napig, hogy kulturális, művészeti értékeik, amelyek közös kincsünk is egyben, megőrizhetők maradjanak az utókor számára".
