Gyermekápolók kongresszusa: sikeres tudományos fórum, hasznos tapasztalatcsere – Fejér megye

Sikeres tudományos fórumnak, hasznos tapasztalatcserének bizonyult a gyermekápolók X., kétnapos országos kongresszusa, melyet a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban rendezett szeptember 12-13-án a Fejér Megyei Szent György Kórház és a Magyar Ápolási Egyesület. A megnyitó ünnepségen a konferencia fővédnöke, dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke nagy elismeréssel szólt a gyermekápolók elhivatottságáról, szakmai tudásáról, és fontos célként jelölte meg, hogy növekedjen a szakképzett ápolók, az egészségügyi szakdolgozók anyagi és erkölcsi elismerése, társadalmi presztizse.

A kétnapos kongresszuson a gyermekgyógyászati ápolás teljes szakterületét felölelte a 41 elhangzott előadás. Nagy figyelem övezte a különböző betegségekkel küszködő gyermekek közérzetének javítását, a lelki és fizikai fejlődésüket elősegítő módszereket – tájékoztatta hírportálunkat a Magyar Ápolási Egyesület Fejér megyei elnöke, Bognár Lászlóné, aki elégedetten állapította meg: 170 regisztrált résztvevő folytatott tudományos eszmecserét.

Nagy volt az érdeklődés, 170 szakember regisztráltatta magát a kongresszuson

 

Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az eseményen hangsúlyozta: üzenetértéke van annak, hogy a gyermekápolók idei országos kongresszusát – karöltve a Magyar Ápolási Egyesülettel – a Fejér Megyei Szent György Kórház rendezhette.

Egy játékbabát átnyújtva tiszteletbeli keresztanyává fogadták dr. BaloghIbolyát, ezzel is jelezve: továbbra is számít figyelmére a gyermekápoló szakma.

 

Azt jelzi e bizalom – mondotta –, hogy megyei önkormányzatunk intézményében, a Szent György Kórházban – s kiemelten az újszülött-, csecsemő- és gyermekosztályon – dolgozó ápolási szakemberek az ágazatot régóta sújtó elvonások és a rossz politikai döntések ellenére mindent megtesznek, hogy megfeleljenek a kor kihívásainak. Azt is jelzi a kongresszus rendezésével járó felelősség, hogy országos szinten is számon tartják a Fejér Megyei Szent György Kórházban dolgozó ápolók szakmai fejlődését, eredményeit.

 

Ezt követően dr. Balogh Ibolya arról szólt: az egészségügyben végbement kedvezőtlen változások ellenére a gyermek-szakápolók számára továbbra is fontos tevékenységük szakmai színvonalának emelése, az önképzés – vagyis az, hogy folyamatosan alkalmazkodjanak az új követelményekhez, kihívásokhoz. Kiemeli ennek értékét, hogy – mint mindannyian tudjuk –, ez az ágazat létszámhiánnyal küszködik, de túlterheltségük ellenére nem alkusznak meg, nem engednek az önmagukkal szemben megfogalmazott elvárásokból. Ez a kongresszus is jelzi: az igényesség és a szakma szeretete összefogja a gyermekápolók széles körét. Épp ezért fontos cél: növekednie kell a szakképzett ápolók, s egyáltalán: az egészségügyi szakdolgozók anyagi és erkölcsi elismerésének, társadalmi presztizsének. Reményét fejezte ki a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, hogy ezt a döntéshozók is végre majd felismerik….

Dr. Szabó László, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója elemezte a 2440 szakembert foglalkoztató, 1184 aktív és 550 krónikus ágyon gyógyító munkát folytató intézmény tevékenységét, szólt súlyponti szerepéről, majd szakmai látogatásra hívta meg a konferencia résztvevőit.

Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke hangsúlyozta: szervezetük mindent megtesz azért, hogy a fiatalok közül egyre többen válasszák az ápolói hivatást.